
Természetművészeti installáció. Hausmann Cecíliának a Bihar megyei Várasfenesen készített munkája
Fiatal partiumi képzőművészek kezdeményezésére tartották meg az első természetművészeti tábort a Bihar megyei Várasfenesen. A rendezvényen részt vevő képzőművészek munkáiból tárlat született, amely augusztus 4-éig látogatható a helyi tájismereti otthonban.
2018. július 27., 19:122018. július 27., 19:12
2018. július 28., 10:182018. július 28., 10:18
Első ízben szervezett természetművészeti alkotótábort a Bihar megyei Várasfenesen a Partium Art Projects alkotói közösség, amelyet fiatal partiumi képzőművészek kezdeményeztek. A résztvevők munkáiból tárlat nyílt, amely augusztus 4-éig látogatható.
A szervezők közölték,
Az esemény különlegessége, hogy magánkezdeményezésként indult, amelyet Lovadi Kinga főszervező szinte teljes egészében magánforrásból hozott létre. A várasfenesi Győrffy István Táj- és Népismereti Otthon biztosította a szállást, illetve a kiállítás helyszínét, a kiállítási anyag nyomtatását a nagyváradi Alfadekor vállalta, a szervezésben pedig az Érmelléki Gazdák Egyesülete segédkezett.
A természetművészet (nature art) műfaja már a hatvanas évek végétől elindult, de csak az utóbbi évtizedben körvonalazódott a definíciója Erőss István képzőművész összegző írása nyomán.
A természetművész a természeti erőforrásokkal összhangban, azzal együttműködve alkot, a természetben megtalálható anyagokra, rendszerekre, a természet működésére reflektál, ugyanakkor a földművelő közösségek, a falusi társadalom hagyományai, magatartása is fontos inspirációs forrássá válik.
„Kősonka”. Lipkovics Péter alkotása a természetben megtalálható anyagokból
Fotó: Kopacz Kund
A kilenc képzőművész, akik az alkotói munkában részt vettek, különböző módokon alkalmazták a természet és a helyi népművészet adta lehetőségeket munkáikban. A munkák nemcsak tematikailag, de technikák és műfajok tekintetében is peremvidéken állnak: festmények, videók, installációk, ékszerek, textilművészeti alkotások és szobrok születtek.
A táborban készült művekből 21-én nyílt kiállítás a várasfenesi Győrffy István Táj- és Népismereti Otthonban. Gál Orsolya kolozsvári bábművész a tábor ideje alatt a várasfenesi gyermekekkel Gyulai Pál A Szél és a Nap című verséből inspirálódva háromméteres óriásbábokat készített, majd azokat a gyerekekkel együtt mozgatták meg.
A természetművészeti kiállítás megnyitóját Gál Orsolya a Pulcinella álmatlansága című hagyományos vásári bábjátéka zárta. A tárlat augusztus 4-éig látogatható, a belépés díjtalan.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!