Benedek Zsolt, Bocsárdi László, Bessenyei Gedő István és Kiss Zsuzsanna
Fotó: Harag György Társulat
Színháztörténeti pillanat és igazi ünnepnap lesz a Harag György Társulat számára a pénteki nap, amikor a Hám János (egykori Bem) utcában leteszik az alapkövét Szatmárnémeti új stúdiószínházának az évekkel ezelőtt összedőlt Bem utcai zsinagóga (Machzike Hatorah imaház) helyén.
2019. május 16., 15:012019. május 16., 15:01
2019. május 16., 15:022019. május 16., 15:02
A társulat munkáját segítő Proscenium Alapítvány Magyarország kormányának korporatív támogatásával vásárolta meg a területet, és kezdheti meg a játszóhely építését – mondta el Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti igazgatója és az alapítvány elnöke.
A társulatigazgató örömmel üdvözölte Bocsárdi második szatmári munkáját. Mint mondta: a Scapin furfangjaiként ismertté vált darabot a budapesti Nemzeti Színház dramaturgja, Rideg Zsófia fordította újra, Szatmáron pedig Benedek Zsolt és Bocsárdi László átdolgozásában kerül bemutatásra. Az előadás magán viseli Bocsárdi László utánozhatatlan formavilággal dolgozó, markáns rendezői kézjegyét. A neves színházi mester már több alkalommal rendezett Moliére-t, de mint mondta, sokáig úgy érezte, a Scapinre még várnia kellett. Ez a darab ugyanis
felvetve azt az alapvető kérdést, hogy van-e helye a művésznek, azon belül a színháznak a pénzorientált világunkban? Az előadás szereposztása némiképp meghökkentő, a címszereplőt ugyanis férfi színész helyett ezúttal egy színésznő, Márkó Eszter alakítja. Benedek Zsolt dramaturgtól megtudtuk: az eredeti francia szöveghez leginkább hasonlító, de aktuális magyar nyelvet használó fordítást dolgozták át Bocsárdi Lászlóval. Az egyszerűsített cím pedig a markáns változtatásra utal: nem a címszereplő cselekedetei, hanem a lénye és lelki világa áll a középpontban.
A díszlet Bartha József UNITER-díjas művész tervei alapján készült, az előadás szokatlanul színes, meseszerű jelmezeit pedig Kiss Zsuzsanna tervezte.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
szóljon hozzá!