
Ákos januárban filmbemutató turné keretében járt Erdélyben és a Partiumban
Fotó: Pinti Attila
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át. Szerencsére jól van, az állapota stabil, már otthon lábadozik. A 2026 nyarára tervezett fellépéseit lemondja, a gyógyulásra koncentrál, hogy a december 12-i Aréna-koncertjén már újult erővel állhasson színpadra – áll az Ákos honlapján és Facebook-oldalán szerdán közzétett tájékoztatásban.
2026. július 01., 11:332026. július 01., 11:33
2026. július 01., 13:582026. július 01., 13:58
„Különös helyzetben kell megszólalnom. Aki ismeri és figyeli a munkámat, tudja, hogy lemezek és turnéelőadások, kisebb fellépések és nagykoncertek körforgásában élek – idestova négy évtizede már. Ahogy a korábbi évek, a tavalyi esztendő is rengeteg munkával és utazással telt, és 2026 is mozgalmasan indult: egy tévéfilm zenéjét komponáltam, számos filmvetítésen és közönségtalálkozón vettem részt, közben zajlott a lázas stúdiómunka az ősszel megjelenő, új lemez anyagán. Egy idén tavaszi rutinvizsgálat során sajnos pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nálam, és a várható műtét kockázatai első hallásra elég rémisztőnek tűntek” – idézi a közlemény Ákost.
Aki ugyanakkor jó hírrel is szolgál.
„Az operáción azóta szerencsésen átestem, jól vagyok. Köszönöm a családomnak és a szűk baráti körnek a kitartást és bátorítást, nagyszerű orvosaimnak pedig a rengeteg segítséget.
Remélem, az év végi Aréna-koncerten már újult erővel állhatok színpadra, és ott találkozhatunk. Most kétszeresen is várom ezt az ünnepi estét” – fogalmazott az egyik legnépszerűbb magyar énekes.
„Nemrégiben vált elérhetővé a filmzene, és hamarosan a megjelenés ötödik évfordulójához ér a novelláskötetem is. Ebből az alkalomból több írást is rögzítettünk hangoskönyvként: ezek a felvételek a nyári utazásokra is elkísérhetik az érdeklődőket. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki velem tartott a már 38 éve tartó úton, és őszintén remélem, hogy folytathatjuk tovább.
– nyilatkozta Ákos.
Amint arról korábban írtunk, a Kolozsvári Magyar Napok szervezői március 19-én jelentették be, hogy az idén augusztus 16–23. között zajló fesztivál egyik nagyszínpadi fellépője Ákos lesz. Ma már sem ez a helyszín, sem más nem szerepel Ákos honlapján, a december 12-ei Aréna-koncert az egyetlen a Koncertek menüpont alatt, amelyre amúgy már elindult a jegyértékesítés.
A Kolozsvári Magyar Napok szervezői szerdán a fesztivál Facebook-oldalán közzétett posztban kívántak mihamarabbi és teljes felépülést Ákosnak.
„Kovács Ákos mai közleményével összhangban – sajnálattal, ugyanakkor jókívánságainkat küldve és teljes megértéssel – kell hírül adnunk, hogy a 17. Kolozsvári Magyar Napok nagyszínpadán rendezvénysorozatunk visszatérő meghívottja idén nem lép fel.
A programváltozással kapcsolatos további tudnivalókról a közeljövőben részletes tájékoztatást adunk.
Köszönjük mindenki megértését!” – fogalmaztak a 17. Kolozsvári Magyar Napok szervezői.
Ákos amúgy idén januárban járt Erdélyben: Az Ember maradj. Az Ákos-sztori. Eddig. című zenés portréfilm erdélyi és partiumi bemutató turnéja 2026 januárjában zajlott. A magyar kultúra napján, január 22-én indult nagyszabású sorozat keretében az alkotók és maga Ákos is személyesen vettek részt a vetítéseken, ahol közönségtalálkozókat is tartottak.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!