
Fotó: MTVA/Zih Zsolt
Törőcsik Mari számára a színház jelentette az életet – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, aki a Nemzeti Színház társulata nevében búcsúzott a péntek hajnalban életének 86. évében elhunyt Kossuth-nagydíjas színésznőtől.
2021. április 16., 18:082021. április 16., 18:08
2021. április 16., 18:092021. április 16., 18:09
Mint visszaemlékezésében a Nemzeti Színház főigazgatója felidézte, amikor Törőcsik Mari 2009-ben a klinikai halál állapotából visszatért, régi barátja, az orosz rendező, Anatolij Vasziljev „visszarendezte” az életbe Kaposváron A naphosszat a fákon című előadásban.
Magányosan élt férje, Maár Gyula halála óta. Tudtuk, hogy a színház adott neki erőt az élethez. Az, hogy van dolga, feladata” – fogalmazott az MTI szerint Vidnyánszky Attila.

Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja - közölte a Nemzeti Színház pénteken az MTI-vel.
Kiemelte, hogy Törőcsik Mari 1956 óta, amikor berobbant a Körhinta Marijaként a színházi életbe, megszakítás nélkül játszott. 132 színházi szerepét őrzi az archívum, ebből 66-ot a Nemzeti Színház előadásaiban játszott, utoljára a 2016-ban bemutatott Galilei életében lépett színpadra. Filmszerepeinek száma 174.
A számok persze csak a mennyiségről szólnak, de ennek a hosszú pályának az értékét a minőség adta – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy Pilinszky János költő az elsők között ismerte fel és fogalmazta meg ennek a páratlan tehetségnek a titkát. „A színészek túlnyomó többsége alakító művész, megformálja a figurát.
Ezt a szélsőséges és nagyszerű ellentmondást csak zseniális művész tudja elviselni és megvalósítani. Kivételes lélek, ki egyszerre senkié és mindenkié. Törőcsik Mari – jelképes jelenet – egy vidám álarcot tép le magáról. Ami a maszk mögül kitűnik, nemcsak egy síró, elmaszatolt arcocska, hanem valami, amivel alig lehet szembenézni. Törőcsik Mari arca. Életének, szerepeinek, tehetségének örökös, mezítelen tápláléka” – idézte a költőt Vidnyánszky Attila.
Fotó: Híradó.hu
Törőcsik Marit a közönség szeretete éltette – hangsúlyozta a rendező, hozzátéve, hogy a színésznő kellő szerénységgel volt büszke az emberek feléje áradó szeretetére. A nagy alakítások, a tehetség, a kivívott és megérdemelt elismerés mellett
A Nemzeti Színházban róhatják le kegyeletüket a tisztelők
A Nemzeti Színház Hajóorrában kialakított emlékhelyen róhatják le kegyeletüket a péntek hajnalban elhunyt Törőcsik Mari tisztelői – közölte az intézmény az MTI-vel. Pénteken magyar idő szerint 17 és 21 óra között, a továbbiakban pedig a hét minden napján 10 és 21 óra között lehet felkeresni az emlékhelyet. Törőcsik Mari kedvence a sárga rózsa volt, ezzel a virággal emlékezhetnek rá – közölte a színház. Az intézmény arra kéri a tiszteletüket tevőket, hogy a járványhelyzetre való tekintettel, fokozottan ügyeljenek a megfelelő távolságtartásra. Törőcsik Mari kérésére a temetést szűk családi körben tartják majd – közölték.
Jordán Tamás színművészt szoros barátság fűzte a pénteken elhunyt Törőcsik Marihoz, akiről azt mondta, rajongott érte a közönség. Mint mondta, igazán szorossá akkor vált a kapcsolatuk, amikor a Nemzeti Színházban már nem lépett színpadra és a Vas megyei Velemben élt, ahol régóta megvolt Maár Gyulával közös házuk. „Szombathelyen voltam színházigazgató és a két hely között kicsi a távolság, gyakran meglátogattam őt” – mondta, hozzátéve, hogy mindig kitalált valamit, szórakoztatta Törőcsik Marit, aki kapcsolatukról azt mondta: igazi barátság. Ezek a látogatások mindig tele voltak humorral, derűvel. Mindig feltöltődést, örömet jelentett számára, ha meglátogatta.
Fotó: MTI/MTVA/Zih Zsolt
A Nemzeti Színházban a Lear királyban játszottak együtt, Törőcsik Mari a Bolond szerepét, ő pedig Gloucestert alakította. Felidézte, hogy öt éve a szombathelyi Weöres Sándor Színházban egy kétszemélyes darabot olvastak fel együtt, nagy sikerrel. Szilárdi Bélának Friedrich Nietzsche és Cosima Wagner fiktív találkozásáról szóló darabját olvasták fel, és a közönség ünnepelte Törőcsik Marit. Mint mindig, ha találkozott vele a közönség, ünneplés volt, amiből kiderült, rajonganak érte az emberek.
Legendás filmekkel, archív felvétekkel emlékezik a közmédia
A közmédia csatornái – a filmek és archív felvételek mellett – több műsorukban is megemlékeznek a péntek hajnalban elhunyt Törőcsik Mariról – közölte az MTVA Sajtó- és Marketing Irodája az MTI-vel. A Duna Televízió romániai idő szerint pénteken 21.30-tól Törőcsik Marira emlékezve tűzi műsorára a Körhintát. A legendás magyar filmet 1956-ban Cannes-ban Arany Pálmára jelölték. A művésznő első filmszerepe nemcsak a hazai sikert, hanem a nemzetközi ismertséget is meghozta számára. Az M5 kulturális csatorna 20 órakor vetíti a Nagyok című műsort, amelyben egy kétrészes portrébeszélgetés lesz látható Törőcsik Marival. A 21.30-kor kezdődő Ez itt a kérdésben a legendás színművésznőről beszélgetnek a műsor vendégei, majd 0.20-kor kerül adásba a Szerelem című magyar filmdráma. Az alkotás az 1971-es cannes-i filmfesztiválon több díjat is nyert, a két női főszereplő, Törőcsik Mari és Darvas Lili pedig a zsűri külön dicséretében részesült. A Kossuth Rádió pénteken és szombaton több műsorában is a nemzet művészére emlékezik.
Törőcsik Mari „kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem” – mondta Zsótér Sándor rendező a pénteken elhunyt színésznőre emlékezve. Arról szólva, hogy hogyan próbált Törőcsik Mari elmondta:
Mint mondta, munkáját a kommersz megoldások, az általános színészet teljes hiánya, tűpontos megfigyelések jellemezték. Törőcsik Mari nem akart szórakoztatni. Mint a legnagyobbak, szórakoztatta magát. De véresen próbált - fogalmazott a rendező, hozzátéve: „nem tűrte, ha a partner nem fürdik meg ezekben a »mini homokviharokban«. Gyengéden segített. Önalábecsüléssel, ami természetesen nagyvonalúságának bizonyítéka”.
Fotó: Nemzeti Fotótár/Keleti Éva
A rendező arra a kérdésre, hogy melyik az a pillanat, ami mindig eszébe fog jutni Törőcsik Mariról, elmondta: Brecht Galileijének – amiben az idős Galileit játszotta – a végén a Töredék című film utolsó hosszú snittjét vetítették rá. „Ahogy a ködbe lépdel, hosszan, hosszan, miután rágyújt. Julius Fucik zenéje szól. Ez jut eszembe. Meg Déryné a ködben. És ahogy Majornak Júliát mondja. Nincs kitüntetett pillanat, mert ő kitüntetett azzal, hogy dolgozott velem. Kitüntetés” – zárta visszaemlékezését a művész.
Orbán Viktor: Isten Önnel! – Karácsony Gergely: Törőcsik Mari színészkirálynő volt
„Drága Mari! Elment hát. Repültünk, Mari, repültünk! Isten Önnel!” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a péntek hajnalban elhunyt Törőcsik Marira emlékezve Facebook-oldalán.
Karácsony Gergely budapesti főpolgármester Facebook-oldalán úgy fogalmazott, „bár a művészetekben talán értelmetlen a rangsor, mégis kétség nem férhet hozzá, a legnagyobbak egyike hagyott itt bennünket.” „Törőcsik Mari színészkirálynő volt, a Nemzet Színésze, így, nagybetűkkel. Mindent tudott, amit színész tudhat és még annál is többet, de ami a legfontosabb, mindenkit meg tudott szólítani, mindenkire hatással volt” – fogalmazott a főpolgármester. Mint írta, szerencse, hogy gazdag és tartalmas életében hazája (állami díjai és kitüntetései mellett 2005 óta Budapest díszpolgára is volt) és a szakma számtalan elismerése mellett közönsége szeretetéből is bőven jutott neki. „Törékeny alakja, ércesen is selymes hangja, hatalmas tehetsége emlékeinkben él tovább. Isten nyugosztalja Törőcsik Marit!” – olvasható a bejegyzésben.
Emlékünnepre készülnek Koltón a Teleki-kastélyban, ahol egykor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia töltötte mézesheteit. Miért nevezték „vad” grófnak Teleki Sándort, miként barátkozott össze az arisztokráciát megvető Petőfivel?
Nagyváradon másodszor rendezik meg szeptember 4. és 6. között a Zsidó Kulturális Napokat. A rendezvény kapcsán Rézműves Róberttel, a Nagyváradi Zsidó Hitközség kántorával és előimádkozójával beszélgettünk.
A roma kultúra ihlette alkotásokat sorakoztat fel a RROMA Film Festival, amelyet szeptember 4. és 6. között szerveznek meg Brassóban és a Brassó megyei Ágostonfalván.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
szóljon hozzá!