Ahol nem „veteszkednek”

„Bárki jöhet, aki nem vagánykodni akar” – foglalta össze a kolozsvári Feast vendéglõben havonta összegyûlõ csapat alapszabályát Panek Kati, a hajdani Bodzafa együttes énekese, aki a hetvenes-nyolcvanas évek mozgalmas táncházas évei óta csak évfordulók, nagyobb ünnepek alkalmával találkozik zenésztársaival. A fõként a táncházmozgalom elindítói számára szervezett mulatság valóban nem a „vagánykodásról” szól – a társaság egy-egy tagja jóvoltából vacsorát is adnak, és ha megérik rá a hangulat, Albert Szilárd vagy Bardocz Sándor és zenekara muzsikájára elkezdõdik a tánc is. December óta fõként azért gyûlnek itt össze húszan-harmincan, mert – ahogy a szintén énekes Sántha Emõke fogalmazott – „a rendes táncházban a fiatalok vetekednek, ahogy modják, »veteszkednek«, és más nótára táncolnak”. Kostyák Alpár brácsás, a híres 1957-es évjárat (közülük Panek Kati, Türei Lengyel László, Tötszegi András szintén eljár havonta a régiek táncházába) tagjaként szakmai magyarázattal is szolgál errõl: a hetvenes években sajtóvita folyt arról, hogy a táncházasok kizárólag a régi stílusú, archaikusabb népdalokat énekelték. Ma már más a helyzet, a fiatalok az új stílust, a 19. században, illetve utána keletkezett népdalokat részesítik elõnyben, mert azt hiszik, hogy ami különbözik az eddigi táncházas hagyománytól, az virtuózabb – fejtette ki Kostyák Alpár. Sántha Emõke szerint nemcsak ez az oka annak, hogy az idõsebbek nem szívesen forgolódnak a tizen- és huszonévesek között: „Ha felállsz táncolni, odapenderedsz szólózni, odaengeded késõbb a másikat is. Ma a fiatalok ezt nem tudják, vagy nem akarják tudni. Minket Szalay Zoltán megtanított arra, hogy figyeljünk egymásra. Az a fontos, hogy jól érezze magát az ember a táncban, és nem az, hogy milyen gyorsan forog”.
A kolozsvárihoz hasonló indíttatású, de jóval régebbi kezdeményezés a sepsiszentgyörgyi, itt a környékbeli üdülõtelepeken – Sugásfürdõn, Elõpatak határában vagy a Rétyi-tónál – találkoznak évente két-három alkalommal a régi táncházasok. Itt nemcsak egy estén át, de a teljes hétvégén lehet mulatni, az egész családdal. Míg Kolozsváron sokan egyedül jönnek – fõleg akkor, ha a párjuk nem táncházas –, a szentgyörgyieknél családias a hangulat, és közös fõzõcskézéssel még bensõségesebbé teszik. Itt a Háromszék Táncegyüttes zenekara mellett meghívottak is húzzák a talpalávalót több ízben jártak itt a palatkaiak vagy az azóta elhunyt kalotaszegi mester, Fodor Neti Sándor. „Mi nem zárjuk ki a fiatalokat sem – de itt az egyik szabály, hogy a zsebbe kell nyúlni” – magyarázta Deák Gyula, a Háromszék együttes igazgatója.
Fizetni kell a zenészeket, a vacsorát, a termet, a hétvégi házat – költségesebb lett a mulatság, nem elég hozzá már a muzsika: bizonyára nemcsak a táncházas „old boys” sors ez, hanem mindazoké, akik meg szeretnék õrizni fiatalkori kedvtelésüket és vele fiatalkori énjüket.