
Meleg Vilmos és Imre Zoltán
Fotó: Molnár Judit
A költő születésének 140. évfordulóján, november 22-én kezdődő és halálának 100. évfordulójáig, 2019. január 27-ig tartó eseménysorozatot szerveznek Nagyváradon – jelentették be az Ady Endre Emlékmúzeumban.
2017. november 14., 14:412017. november 14., 14:41
2017. november 14., 17:582017. november 14., 17:58
Nagyszabású rendezvénysorozatot tervez a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum az állami filharmóniával közösen a költő születésének közelgő 140. évfordulójától, vagyis november 22-től kezdődően. Az események stílszerűen 2019. január 27-ig, Ady halálának 100. évfordulójáig tartanak, a sorozat címe 140 év 14 hónap alatt – jelentették be kedden az emlékmúzeumban.
Imre Zoltán igazgató köszönetnyilvánítással kezdte, kiemelve a polgármesteri hivatal illetékeseinek spontaneitását, amivel az ő megkeresésére reagáltak, ugyanis azt javasolta, hogy rendbe kellene hozni a múzeum előtti Ady-szobor közvetlen környezetét.
A köszönet után Meleg Vilmos színművésszel, a filharmónia menedzserével együtt ismertették a születési évforduló programajánlatát, melyet olyan rendezőelv szerint alakítottak, hogy ne csak a minden évben elhangzó beszédek és szavalatok szerepeljenek a programban, de – különös hangsúllyal Ady gyerek- és fiatalkorára, egészen Váradra érkezéséig – irodalmi beszélgetés és zene is.
Meleg Vilmos kiemelte, hogy véleménye szerint a sok megzenésített Ady-vers jogán a filharmónia is méltán csatlakozik az ünnepi programhoz, érdekességként pedig elmondta, hogy Lászlóffy Zsolt, a filharmónia karigazgatója a két fellépő énekes, Tasnádi Ferenc és Ferencz Vilmos hangfekvésének leginkább megfelelő megzenésítéseket válogatott, zongorán pedig Radó Judit kísér majd. Több ismert verset fognak elénekelni, de például A Tisza parton, amihez nemcsak egy zeneszerző írt dallamot, többször is elhangzik, a szavalatokkal kapcsolatban pedig Meleg Vilmos azt mondta, egyszemélyes Ady-tolmácsolással készül: néhány verset ő maga fog elszavalni.
Imre Zoltán múzeumigazgató fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy
Főszerepet kap majd az íróasztal, amiről szakértők állítják, hogy Ady munkaasztala volt, és állítólag a később mellé leülő fiataloknak Fehér Dezső főszerkesztő mindig azt mondta: írjanak úgy, mint Ady. Imre Zoltán azt tervezi, hogy aki majd leül az íróasztalhoz, ha akar, bármilyen témával kapcsolatosan írhat, kedve szerinti műfajban, a feltétel az, hogy az írás szellemiségében közel álljon Adyéhoz.
Meleg Vilmos elárulta még, hogy a tizennégy hónapnyi rendezvény-sorozat záró eseménye a költő halálának 100. évfordulóján előadandó Ady-műsora lesz, amelyet zömében istenes versekből állított össze A menekülő Élet címen.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!