Hirdetés

A zeneszeretet vonzásában

Ötvennégy magyar és román fiatal vesz részt a székelyudvarhelyi gitártáborban Ötvennégy erdélyi magyar és román fiatal részvételével tartják augusztus 4–11. között Székelyudvarhelyen a hatodik Erdélyi Gitártábort. A Bányai János Szakközépiskolában zajló egyhetes táborban főként rockzeneoktatás folyik, a tizennégy, illetve harmincöt év közötti résztvevőknek zeneelméletet és hangtechnikai ismereteket tanítanak, emellett hangszeres oktatás és zenekari gyakorlat is zajlik.

2006. augusztus 09., 00:002006. augusztus 09., 00:00

„Egyszer úgyis el fog tűnni az a világ, ahol zenének nevezik azt, ha két szép lány egy ismétlődő, rövid zenei részletre szökdécsel. Visszakerül az ember és a hangszer a színpadra, mint előadó és eszköze. Ma sajnos a legtöbb esetben az ember is csak eszköz” – mondta el Szép-Tóth György, a hatodik Erdélyi Gitártábor szervezője. Az idén Székelyudvarhelyen, a Bányai János Szakközépiskolában sikerült megszervezniük a tábort. Az évente változó helyszínek is jelzik, mostoha a sorsa a gitártábornak, pedig Erdélyben ez az egyetlen szervezett forma, ahol bárki tanulhat gitározni, aki érdeklődik ez iránt. „A zeneiskolák gitár szakán csak klasszikus zeneoktatás zajlik, ezért hiánypótló ez a tábor. Aki klasszikus zenét tanul, megáll, ha leesik a kotta, még a dzsessz zenét szerető diákok is csak érettségi után tanulhatnak meg improvizálni. Az élő zenélésre, koncertre sehol nem készítik fel a diákokat, pedig az életük része, és sok a gitározás iránt érdeklődő köztük” – mesélte a szervező. A tábor önfinanszírozó, a diákok 180 RON részvételi díjat fizetnek, a tanárok oktatási díját pedig magánadományokból biztosítják, a jogi keretet idén a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) biztosította. „Ha kosárfonó tábort szerveznénk, biztosan lenne pályázási lehetőség, mint ahogy egymást érik a néptánctáborok is, amelyek az oktatás minőségétől függetlenül támogatáshoz jutnak. A minőségi gitároktatásra viszont nincs keret” – fejtette ki véleményét Szép-Tóth György.
Székelyudvarhelyen ötvennégy, Erdély területéről érkezett magyar és román fiatal tanul egy héten át gitározni. Az alsó korhatár tizennégy év, felső nincs, a legidősebb „tanuló” harmincöt éves. Ugyanilyen eltérő a tudásszintjük is, van, aki frissen beszerzett gitárjával és a „most megtanulok gitározni” elhatározással érkezett, de olyan is akad, aki tizenöt évesen jobban ért már a hangszerhez, mint a huszonévesek. „Jó a hangulat, és ez az egyik legfontosabb a táborban. Jó volt látni, hogy már az első este, ismeretlen emberek félóra után együtt gitároztak. Összeköt minket a zene” – mondja Crãcea Ádám, aki tavaly tanulóként, idén már szervezőként vesz részt.
A táborban leginkább rockzeneoktatás folyik, erre van igény, a dzsessz és a blues már az érettebb amatőr gitárosok műfaja. Délelőtt zeneelméletet és hangtechnikai ismereteket tanítanak, aztán hangszeresoktatás folyik ebédig, délután pedig zenekari gyakorlat van, ahol játéktechnikát vagy egy-egy kiválasztott dalt tanítanak. „A zene iránti szeretet hozza ide a gyerekeket, hiszen ebből megélni nem lehet. Az itt oktató tanárok sem ebből élnek, bár aktív zenészek. Van, aki civilben fogtechnikus vagy fűszerforgalmazó, attól lesz profi valaki, ahogyan zenél, nem attól, hogy abból él meg” – mondta el Crãcea Ádám.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés