Hirdetés

A vár és titkai

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Beszélgetés Mihálka Nándor nagyváradi történésszel. Jelentős eredményekkel zárultak a nagyváradi várban folytatott ásatások. A vár feltárását célzó projekt egyik résztvevője Mihálka Nándor, a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány történésze.

2007. december 13., 00:002007. december 13., 00:00

Összesen két hónapig tartottak Nagyvárad kora újkori várának ásatási munkálatai. Milyen leletek kerültek felszínre?

Az ásatás elsődleges célját, a geotechnikai vizsgálatokat november 15-ére befejeztük, ám ekkor már folytak a tárgyalások az ásatás vezetője, Adrian Andrei Rusu régészprofesszor és a nagyváradi polgármesteri hivatal illetékesei között, annak a kör alakú épületnek, rotondának a teljes feltárásáról, amelyet valójában az ásatás fordulópontjának nevezhetünk. Szerencsére a helyi hatóságokat sikerült meggyőzni a feltárandó épület fontosságáról és két hét haladékot kaptunk, illetve a feltárás költségvetését is sikerült ennek megfelelően kiegészíteni. Így újabb, az eddigieknél hosszabb szelvénnyel próbáltuk a teljes várépületet feltárni, azonban kiderült, hogy valójában egy jóval nagyobb épülettel kell számolnunk. Ennek csak az északi oldala kör alakú, déli oldalára ráépült a palota E szárnya. Elképzelhető, hogy egyike azon tíz bástyának, amely a középkori várhoz tartozott.

Milyen régészeti jelentőséggel bír a lelet?

Mind építészetileg, mind régészeti leletanyagában fontos épületről van szó. Emellett nem elhanyagolandó a többi eredmény: a fejedelmi palota pincéjében feltárt középkori épület alapjai, amelyek északról kapcsolódnak a középkori katedrálishoz, a második, 14. századi külső várfal feltárása a vár déli és keleti részén, valamint a különböző középkori és késő reneszánsz épületalapok, amelyeket ez a geológiai szondázás hozott először felszínre. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk ezekről a létesítményekről, jövőre folytatnunk kell az ásatást, hiszen a nagyváradi vár teljes területének kb. az öt százaléka táródott fel régészetileg. Nagyon nagy lemaradást kell behoznunk.

Mivel foglalkozik most az ott tevékenykedő csapat, milyen utómunkálatok folynak?

A projektben részt vevő csapat jelenleg az ásatás adatainak kiértékelésével, feldolgozásával foglalkozik. Ez már olyan munkálat, amelyet a sok hideg és sár után nyugodt körülmények között, irodában is el lehet végezni. Most kezdődött el az ásatás során előkerült leletek fényképezése, rajzolása és feldolgozása. Ez a folyamat a legtöbb esetben tovább tart, mint maga az ásatás, a leletek mennyiségétől és változatosságától függően. A feldolgozás révén lehetővé válik a régészeti leletek publikálása, hiszen rendkívül lényeges, hogy az ásatás eredményeiről a szakma és a nagyközönség is tudomást szerezzen.

Ezzel a projekttel még nem zárult le a vár körüli munka. Milyen további tervekre lehet számítani a vár körül? Mi lenne a legfontosabb a feltárás szempontjából?

Jövő tavasszal elkezdődik a geológiai szondázások második szakasza, emellett két nagyobb munkálatra számíthatunk: az egyik a vízvezetékrendszer és a csatornahálózat kiépítése, amely 1752 méter vezeték lefektetését foglalja magába. A másik az a jelenlegi járószint lesüllyesztése a 18. századi eredeti állapotra, és a felesleges földmennyiség eltávolítása. A behordott föld vastagsága helyenként eléri a két métert, de akad, ahol csupán tíz centiméter. Ezek a beavatkozások folyamatos régészeti felügyeletet igényelnek. Emellett szeretnénk folytatni a fentebb említett félköríves épület feltárását.

A munkálatok folytatásához jelentős anyagi háttérre van szükség. Ezt ki fogja biztosítani?

A munkálatok anyagi hátterét a nagyváradi önkormányzat biztosítja, amely hosszú távú, többéves terv keretében szeretné a vár teljes felújítását felvállalni. Jelenleg ennek a projektnek a bevezető fázisát jelentették az általunk elvégzett geológiai szondázások.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
Hirdetés
Hirdetés