Hirdetés

A túl könnyű döntés

„Magyar nyelven ebben az évadban ezt tudtuk felmutatni” – jelentette ki Máté Gábor színész, rendező szombaton este Kisvárdán, a Határon Túli Magyar Színházak XIX. Fesztiválja díjkiosztó gáláján. A szemlén először zsűriző Máté Gábor szerint a 15 versenyben szereplő produkció, továbbá az elsősorban a kisvárdai közönségnek szánt zenés, szórakoztató előadások és a főiskolás vizsgadarabok alapján lemérhető: közepes, de inkább gyenge évadot zártak a határon túli színházak.

2007. július 02., 00:002007. július 02., 00:00

Akárcsak Magyarországon, tette hozzá, hiszen az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó is számos kérdőjellel, kedvetlenséggel zárult. „A zsűrinek könnyű dolga volt” – parafrazálta Máté Gábor a mindenkori értékelők kötelező mondatát, amelynek kifejtésével a nagydíjas kisvárdai előadás címét is elárulta. A versenyprogramban utolsóként bemutatott A nyugati világ bajnoka – a sepsiszentgyörgyi társulat előadásában – „megváltást hozott” az eléggé kevés élménnyel szolgáló fesztiválon. Bocsárdi László rendezését már az előadást követő szakmai megbeszélésen is kiválónak minősítették – tömörítés, expresszivitás, precíz, pontos kompozíció jellemzi. A szatirikus komédia a hősiesség viszonylagosságáról szól: az Isten háta mögötti ír falucskába ágrólszakadt fiatalember érkezik, és apja meggyilkolásával henceg. Felmagasztalása, majd váratlan lelepleződése – apja váratlanul megjelenik, és haza akarja vinni – a fanatikus nemzeti öntudat paródiája is. Az előadásban egy érett és összeforrott társulat játékát láthatja a közönség. A porfészek mindennapjait felkavaró fiatalember Pálffy Tibor alakításában egyszerre szájhős és próféta, a kocsmáros lányát alakító Péter Hilda sodróan szenvedélyes, mégis törékeny, Bicskei Zsuzsa pedig halk szavú, messzenéző boszorkányos lényt teremt az özvegy Quinn-né alakjából.

Az erdélyi színházak azonban nemcsak a szentgyörgyi társulat előadásával szereztek jó pillanatokat a zsűrinek és a közönségnek: a kolozsváriak Jákobi és Lájdentálja, a Csíki Játékszín Hegedűs a háztetőn című előadása, a marosvásárhelyi Alvajáró románc és az Yvonne, burgundi hercegnő is elnyerte tetszésüket. A kisvárdai szemlén bemutatkozó – kolozsvári és marosvásárhelyi – színművészetis hallgatók produkciói azonban nem azt a szerepet töltötték be, amiért elsősorban létrejöttek: hogy bemutassák a fiatal tehetségeket. A marosvásárhelyiek Stella című Goethe-adaptációja és főként a kolozsváriak Cabaret-ja rossz választás volt, a végzősök egy részét előnytelen fényben tüntette fel. Az újvidéki hallgatók ezzel szemben ragyogó produkcióban mutatkozhattak be, a Nagypál Gábor rendezte Janusz Glowacki-drámában, a Negyedik nővérben.

Rostás-Péter Emese, Kisvárda


A Határon Túli Magyar Színházak XIX. Fesztiválja díjazottjai:

Legjobb előadás: John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka – a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása, Bocsárdi László rendezésében

A Szülőföld Alap díja: Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása, Alexandre Colpacci rendezésében; Martin McDonagh: Macskabaj – a Komáromi Jókai Színház előadása, Lukáts Andor rendezésében

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye díja: Alvajáró románc – a Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió előadása

Kisvárda város díja: Nagy Dorottya – Yvonne szerepéért az Yvonne, burgundi hercegnő című előadásban; Fülöp Zoltán – Tevje szerepéért a Csíki Játékszín Hegedűs a háztetőn című előadásában

Közönségdíj: Stein–Bock–Harnick: Hegedűs a háztetőn – a Csíki Játékszín előadása

Életműdíj: Kovács Ildikó bábrendező és Kincses Elemér rendező

A Duna Televízió különdíja: Karna Margit

Kisvárda polgármesterének díja: Bartha József – A nyugati világ bajnoka díszletéért

A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza díjai: Nagy Csongor Zsolt – De La Coterie szerepéért a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Különös történet című előadásában; Szabadi Nóra – az Alvajáró románcban nyújtott alakításáért; Karna Margit – a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Tangó és a Szabadkai Népszínház Moliere című előadásában nyújtott alakításáért; Pálffy Tibor – Christopher Mahon szerepéért A nyugati világ bajnoka című előadásban; Panek Kati – Sáchás Ruth szerepéért a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jákobi és Lájdentál című előadásában

A Várda Drink Zrt. díja: Bogdán Zsolt – Jákobi Itámár szerepéért a Jákobi és Lájdentál című előadásban

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés