2007. szeptember 21., 00:002007. szeptember 21., 00:00
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata nyilvános kerekasztal-beszélgetést tart ezen a napon, A kortárs magyar drámairodalom címmel. Az Újvidéki Színház idén is megszervezi a Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyt, a hetedik alkalommal megrendezendő eseményen ezúttal is részt vesznek erdélyi színészek. A verseny hagyománya értelmében három drámaíró – B. Foky István, Gedei Viktória és Gyarmati Kata – látott munkához csütörtök reggel, a péntek délutánig elkészülő színmű témáját az újvidéki Magyar Szó egy cikkének címe adja. A kalapból kihúzott cím idén a következő: Kézimunka szakkör teadélutánja. Pénteken délután három – a Szabadkai Népszínház, a szabadkai Gyermekszínház, a szabadkai Kosztolányi Színház, a temesvári Csiky Gergely Állami Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és az Újvidéki Színház színészeiből összetevődő – csapat Antal Attila, Lénárd Róbert, illetve Vukosavljev Iván rendezésében adja elő az új drámákat. A rohammun kával készülő produkciókat a Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója vezette zsűri bírálja el.
A Magyar Dráma Napját a Magyar Televízió tematikus színházi héttel ünnepli, az előadás-sorozatot az m2 csatornán közvetítik. Pénteken Spiró György egyik legkedveltebb, az 1997/1998-as évad legjobb új magyar drámájának választott alkotását, a Kvartett című komédiát sugározzák. A Pécsi Harmadik Színház előadása jelenleg is látható a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában, az eredeti szereposztásban. A dráma egy 1956-os emigráns hazatérésének kálváriáját tárja fel, így különösen aktuális október 23. előtt. A tévéjátékszerűen rögzített színműről a szerző, Spiró György mesél a nézőknek.
Tavaly december óta a Magyar Televízió több alkalommal mutatott be színházi előadásokat tematikus hetek keretében az m2-n. A magyar drámairodalom ritkán látható, klasszikus gyöngyszemeit, vagy a kamaratermekben csöppnyi közönség előtt futó kortárs előadásokat a színházi hetek alkalmával esetenként öt-hatszáz ezer néző követte a televízió képernyőjén.
Hírösszefoglaló
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.