2007. június 19., 00:002007. június 19., 00:00
A Krónika érdeklődésére elmondta, a kiállított munkák többsége tavaly született, kivéve azt a két, nagyméretű domborművet, amely négy évvel korábban, egy 14 darabból álló sorozat első két részeként készült el. Miholcsa József sorozattervét a csíksomlyói Kálvária-hegy stációi ihlették, a művész a krisztusi szenvedéstörténetet a magyarság történelmével állítaná párhuzamba. A mostani vásárhelyi tárlaton két stáció látható: Íme, az ember, valamint Attila és az első hazatalálás.
A Bernády-házban látható valamennyi munka Miholcsa szenvedélyéről tanúskodik: a szobrászt elsősorban a magyar történelem, főként az őstörténet, az egykori hitvilág érdekli. Ezt a címek is jelzik: Vérszerződés, Székely golgota, Babba Mária, Szarvasfiú, Turul, Vének tanácsa.
A további terveiről Miholcsa lapunknak elmondta, készül a Korondon néhány éve felavatott Anyanyelv emlékmű másik eleme, a kút. Számos más köztérre szánt alkotáson is dolgozik. Kőrösi Csoma Sándor szobra ugyancsak Korondon áll majd, a Kemény János-szobor a sárpataki szoborparkba kerül, ahol már több magyar történelmi személyiség szobra tekinthető meg.
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.