
Fotó: MTI
2008. június 18., 00:002008. június 18., 00:00
Éder Enikő a mezőny egyetlen erdélyi színművészeként versenyzett. A mai díszbemutatón a Szörényi–Bródy szerzőpáros is színpadra lép. A rockoperát augusztus 20-án sugározza a Magyar Televízió, idén bemutatják a szlovákiai Komáromban, jövőre pedig Csíkszeredában is vendégszerepel.
Az István, a király rockopera eddigi legjobb feldolgozásaként harangozták be a Szörényi–Bródy-mű ma esti bemutatóját. Szikora János rendező arra törekedett, hogy a mű filmszerűen pergő és látványos legyen a színpadon. A mű ősbemutatójának 25. évfordulójára létrehozott előadás szereposztása a Magyar Televízió 1-es csatornáján közvetített Társulat című show-műsorban dőlt el a szakmai zsűri és a nézők szavazatai alapján. A műsorba több mint ezerhatszázan jelentkeztek, a többfordulós verseny döntőjébe tizenhatan jutottak tovább, közülük került ki a nyolc főszerepet alakító művész. A verseny egyetlen erdélyi résztvevője, az aradi születésű Éder Enikő, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze Sarolt szerepében lép színpadra a mai díszbemutatón. Istvánt Feke Pál, Koppányt Vadkerti Imre, Gizellát Simon Boglárka, Rékát Herczeg Flóra, Laborcot Varga Lajos, Tordát Tóth Attila, a Táltosasszonyt Fejes Szandra alakítja. A szereposztás véglegesítése óta a művészek napi tizenhat óra próbával készültek a produkcióra. A főszereplők mellett a Szörényi Levente–Bródy János szerzőpáros is színpadra lép, annak elismeréseként, hogy a Társulat az 1983-as előadással egyenrangú művet hozott létre. Rosta Mária producer szerint a rockopera jubileumi előadására három nap alatt – a keddi főpróbára és a két bemutató előadásra – 36 ezer néző várható. A turnék során a szlovákiai Komárom mellett a Társulat István, a királya Csíkszeredában is vendégszerepel. A producer elmondása szerint az előadás Csíksomlyóra kapott meghívást, de inkább Csíkszeredába viszik, mert úgy vélik, nem lehet megismételni a 2003-as csíksomlyói bemutató sikerét. A Szikora rendezte István, a királyt augusztus 20-án a Magyar Televízió is közvetíti.
Hírösszefoglaló
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.