2007. szeptember 25., 00:002007. szeptember 25., 00:00
Az új galériában Ágoston Vilmos író méltatta Chilf Mária művészetét és az október 4-éig látogatható tárlatot. Mint kifejtette, a falakon látható negyven festmény a művésznőben dúló érzelmeket, az átélt tragédiákat tükrözik. „A játékos forma mély tragédiát takar” – fogalmazott Ágoston, aki céltudatos, lényegre törő, tudatosan szerkesztő, tehetséges festőként mutatta be Chilf Máriát. „A romániai rendszerváltás után, 17 évvel ezelőtt az óbudai Pincegalériában nyitottam meg először Chilf kiállítását. Akkor még nagyon fiatal, kezdő művész volt, de munkáiból már akkor látszott, hogy nagy tehetségű, ígéretes alkotó áll előttünk. Mára világhírű művész lett belőle, akinek festményeit múzeumok őrzik, és bankok vásárolják” – jelentette ki.
A marosvásárhelyi származású képzőművész Budapesten végezte a képzőművészeti akadémiát, és azóta töretlenül felfelé ível a pályája. Németországtól Amerikáig és Koreáig a világ számos részén bemutatkozott már. Képeit nem zárja keretbe, hogy a fantáziának, a gondolatnak semmi ne szabjon határt. Játékmackója, Brumi az emberi lét számos lépcsőjét végigjárja, hol vidám, hol kétségbeesett gondolatok foglalkoztatják.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.
Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.