2008. december 05., 10:392008. december 05., 10:39
Gonda Zoltán látványos, ugyanakkor mély mondanivalójú képeiben egyszerre van jelen a vágyott és a megélt, a valóságos és a metafizikai, „angyali” világ – mondta el megnyitóbeszédében Németh Júlia műkritikus, aki a „színek lírikusaként” mutatta be a festőművészt. Mint mondta, Gonda Zoltán alkotói világát Dsida Jenőével érzi rokonnak.
A sejtelmes derengés, a megálmodottak képbe foglalása Gonda Zoltán sok művére jellemző, ugyanakkor jelen vannak a valósághoz jobban kötődő, a teremtés tökélyét megmutatni igyekvő munkái is, amelyek közelebb állnak a „földi” színekhez, a figuralitáshoz. A Tóparti alkony és az Esti csend című tájképein harmonikusan él együtt ez a két világ: a valóságra épített, néha már irrealitásba hajló táj látványát az erős színek, a fények sajátos játéka teszik drámaivá, hangulatuk olykor mégis lírába csap át.
A túláradó színek mellett érvényre jut a művész grafikusi tehetsége is: gondosan kidolgozott valóságrészletek nyomatékosítják a mondanivalót. „Sajátosan összetett módja ez a művészi önkifejezésnek, ahol a gesztusfestészet és a szürreálisba hajló reális jól megfér egymással. Békés együttélésük Gonda Zoltán műveinek egyik legfontosabb sajátossága” – vélekedett Németh Júlia. A Séta az angyalok kertjében című kiállítás január 10-éig látogatható.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.