A szemlélő Csehovról

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Andrei ªerban rendezése nyitotta meg a nagyszebeni színházi évadot. Meglepetést tartogatott a közönségnek Andrei ªerban a nagyszebeni színházi évadnyitón, az Amerikában élő neves román rendező ugyanis pénteken „összegyúrta” A sirály kettős – fővárosi és szebeni – szereposztását. Csehov drámáját a hétvégén három alkalommal is bemutatták a Radu Stanca Színházban, mindannyiszor nagy sikerrel, hiszen az előadás a Nagyszeben 2007 – Európa Kulturális Fővárosa programsorozat kiemelkedő, és egyben első színházi eseménye.

Gazda Árpád

2007. január 15., 00:002007. január 15., 00:00

A premiert követően szombaton a bukaresti művészek előadásában láthatta a közönség az előadást, amelyben Maia Morgenstern (Arkagyina) mellett fia, Tudor Aaron Istodor (Trepljov, Arkagyina fia) is játszik, Nyinát pedig Andreea Bibiri, Szorint Marian Râlea alakítja. Vasárnap este a nagyszebeni színház művészei adták elő A sirályt, amelyet Andrei ªerban tavaly augusztusban állított színpadra. A hármas bemutató alkalmával Marielle Bancou francia művész fotóiból nyílt kiállítás a Radu Stanca Színház előcsarnokában.
A bemutatót követően Andrei ªerban elmondta, korábban két alkalommal vitte színre ezt a Csehov-drámát, azonban a szebeni–bukaresti produkcióval elégedettebb, mint a tokiói, illetve a new yorki előadással. Mint kifejtette, A sirály a komédia lehetőségét is magában hordja, azonban a legtöbb előadásban ez a vonal teljesen elsikkad. A szebeni produkcióban a darab komikumát igyekezett kidomborítani, és a közönség visszajelzései alapján ez sikerült is. „Egyenesen sokkoló, mindent tud ez az író rólunk. Csehov orvos volt, így bizonyos távolságtartás jellemzi. Szentimentalizmus nélkül figyelte az embereket, így olyannak látta őket, amilyenek.” – fejtette ki a rendező.
A kulturális főváros következő bemutatója egy hét múlva, január 19-én lesz, ekkor a helyi Radu Stanca Színház a Theatre du Compagnol előadása nyomán született A bál című produkciót adja elő, Radu Alexandru Nica rendezésében. A színházi események sorában érdekesnek ígérkezik az ukrán Andriy Zholdak három előadása is: a Dosztojeveszkij-mű nyomán született A félkegyelmű, a Shakespeare-dráma alapján készült Othello, valamint a Jerofejev-átirat, az Élet egy idiótával. Lesznek továbbá színház és installáció találkozását ígérő előadások, tavasztól pedig egyre gyakrabban utcaszínházi produkciók. Nagyszebenben adják át idén áprilisban a román színházi szakma rangos elismeréseit is, az UNITER-díjakat.
A Nagyszeben 2007 – Európa Kulturális Fővárosa program több mint 235 hazai és külföldi programot foglal magába, amelyek összköltségvetése mintegy 35,7 millió lej.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra