Hirdetés

A szekértől a szekercéig

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A Czuczor–Fogarasi-szótár alapján dolgoznak a csernátoni nyelvművelő táborban Marácz László, az amszterdami egyetem docense, Kisberk Ferenc fertődi gépésztanár és Haszmann Pál, a múzeum őrzőjének vezetésével Erdélyben premiernek számító nyelvápoló tábor zajlik a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeumban.

Bartos Lóránt

Bartos Lóránt

2007. augusztus 30., 00:002007. augusztus 30., 00:00

A táborozó – magyarországi és erdélyi – gyerekek számára új megközelítés szerint nyújtanak ízelítőt a magyar nyelv titkaiból. A szógyök, azaz a nyelv legkisebb szótani egységének a szempontjából ismertetik mindazon szavakat, amelyeket a mai fiatalok már nem ismernek, vagy nincsenek teljesen tisztában a jelentésükkel.
Marácz László érdeklődésünkre elmondta, a Czuczor Gergely által megkezdett, majd a Fogarasi János által befejezett alapmű, A magyar nyelv szótára alapján zajlik az oktatás, a múzeum pedig ilyen szempontból ideális helyszínül szolgál számukra. „A régi gépek, berendezések, régi háztartási eszközök elnevezését próbáljuk elhelyezni a gyökrendszerben, az oktatás alatt a gyerekekkel közösen derítjük ki, hogy a megvizsgált szavak magyar eredetűek-e vagy sem” – mondta a Hollandiában élő professzor. A táborban különböző feladatokkal bízzák meg a gyerekeket: egy csoport a szerszámnevekkel, egy másik a régi házak berendezésével, háztartási eszközök megnevezésével, a táncmozdulatok megnevezésével és ezeknek a gyökrendszerben való elhelyezésével foglalkozik. „Csak érdekességképpen említem meg, hogy a színek elnevezésével is foglalkozunk. Például a piros szó összefügg a tűzcsinálással, a napjárással. Pirít a Nap, pirkad, pörzsöl, parázslik, pörköl. Ezeknek a szavaknak közös a gyöke. Így döbbennek rá a gyerekek, hogy a piros szó miként függ össze a természeti jelenségekkel” – nyújtott betekintést az oktatás menetébe a holland tanár. Egy csoport csak a szekér szó jelentésével foglalkozik, így Konnáth András kovásznai kisiskolás is. „A szekér szó összefügg a szökken-nel, mert macskaköves úton a szekér nagyokat szökken. És összefügg a szekercével is: mikor a székelyek fát vágni mentek, akkor szekerce nélkül nem indultak el” – összegezte az ifjú kutató a nyelvről alkotott gondolatait. 
A kolozsvári Transylvanian Treasure Box (Erdélyi kincsesláda) alapítvány által támogatott rendezvényen a gyerekek betekintést nyerhetnek a kézműves-foglalkozásokba is, továbbá megtekinthetik a környék idegenforgalmi látványosságait. Marácz László szerint a tábort jövőben is megszervezik, ugyanis ez a téma a vártnál is nagyobb érdeklődést váltott ki a gyermekek körében.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

HangŐRZŐ-kisfilmeken keresztül autentikus formájában is fennmarad a népzenei örökség

A laikus nézők számára is befogadhatók és élvezetesek azok a felvételek, amelyek az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete kezdeményezésére különböző tájegységek népzenéjét ismertetik. Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről Molnár Szabolcs prímással beszéltünk.

HangŐRZŐ-kisfilmeken keresztül autentikus formájában is fennmarad a népzenei örökség
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal érkezik a Bukaresti Magyar Filmhét – A Bölöni Lászlóról szóló filmet is levetítik

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.

Premierekkel, díjnyertes produkciókkal érkezik a Bukaresti Magyar Filmhét – A Bölöni Lászlóról szóló filmet is levetítik
2025. november 06., csütörtök

Magyar menyegző Kolozsváron: a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be az új magyar romantikus filmet

November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.

Magyar menyegző Kolozsváron: a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be az új magyar romantikus filmet
2025. november 05., szerda

Erdély-szerte, így Nagyszebenben is szükség van a magyar kultúrára – 20. születésnapját ünnepli az Ars HUNGARICA

Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.

Erdély-szerte, így Nagyszebenben is szükség van a magyar kultúrára – 20. születésnapját ünnepli az Ars HUNGARICA
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Premierre készül a nagyváradi színház: fekete humorral átszőtt dráma az anya-lány viszonyról

A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.

Premierre készül a nagyváradi színház: fekete humorral átszőtt dráma az anya-lány viszonyról
2025. november 04., kedd

Az Értől az Óceánig – A Partium táncait mutatja be a Duna Művészegyüttes

A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.

Az Értől az Óceánig – A Partium táncait mutatja be a Duna Művészegyüttes
2025. november 03., hétfő

A magyar filmművészet kiemelkedő alakjai előtt tiszteleg a kolozsvári Művész mozi

A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.

A magyar filmművészet kiemelkedő alakjai előtt tiszteleg a kolozsvári Művész mozi
Hirdetés
2025. november 02., vasárnap

Palocsay Zsigmond költőre emlékeznek születésének 90. évfordulóján

Palocsay Zsigmond költőre, hegedűtanárra emlékeznek Kolozsváron november 5-én – közölte a szervező Györkös Mányi Albert Emlékház.

Palocsay Zsigmond költőre emlékeznek születésének 90. évfordulóján
2025. november 02., vasárnap

Új kiállítótérrel, ritka hadtörténelmi relikviákkal bővült a zalánpataki falumúzeum

Kifejezetten nagy érdeklődés övezte az idei évben a zalánpataki falumúzeumot, ahol népes csoportok is megfordultak a nyáron, ugyanakkor az időszakosan kiállított magyar Szent Korona hiteles másolata is számos látogatót vonzott a háromszéki faluba.

Új kiállítótérrel, ritka hadtörténelmi relikviákkal bővült a zalánpataki falumúzeum
2025. november 01., szombat

Több száz erdélyi alkotás tekinthető meg a nemrég elindult Filmtár adatbázisában

Elindította a Filmtett erdélyi filmes portál a Filmtárat, amelynek célja, hogy összegyűjtse, bemutassa a fellelhető, régebbi és újabb erdélyi alkotásokat.

Több száz erdélyi alkotás tekinthető meg a nemrég elindult Filmtár adatbázisában
Hirdetés
Hirdetés