A Székelyföldre is megérkeztek a könyvek az Illyés Közalapítványtól

Ezúttal rendelésre jött az olvasmány Kovács Csaba • Hét székelyföldi könyvtár vett át könyveket szombaton a székelyudvarhelyi városi könyvtárban, az Illyés Közalapítvány 2004-ben indított könyvtártámogató programjának keretében. Idén huszonnégy erdélyi könyvtár választhatott száznegyven magyarországi kiadó címlistájáról – ugyanis ezúttal a könyvtárak maguk dönthettek a rendelésrõl. „Az alapítvány nem cenzúrázta az igényeket, mindössze a keretösszeget határozta meg könyvtáranként 750 ezer forintban” – mondta el Szabó Csaba, az alapítvány munkatársa. Szerinte ezért is lett kétéves a program, mert idõbe telt, amíg a kiadókkal egyeztették a feltételeket, és az erdélyiek kiválasztották az igényelt könyveket. A szombati szállítmánnyal mindenki megkapta a támogatást – a partiumi és belsõ-erdélyi könyvtárak maguk oldották meg a hazaszállítást, még júniusban. „Magyarország ott van, ahol magyar könyvek vannak, ahol magyar kultúra van” – mondta az átadáson Pomogáts Béla, az Illyés Alapítvány elnöke, aki – helyreigazítva az Erdélyi Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnökének, Kiss Jenõnek a köszönõ szavait – kijelentette: „ez nem adomány, hanem adó, amivel a magyar állam tartozik a határon túli nemzetrésznek.” „Bár igencsak eltérõ igényekkel vásároltak az erdélyi könyvtárak, az ifjúsági könyv és a háziolvasmány, illetve a bestseller és lektûr az a két jól körvonalazható kategória, ami a rendelések zömét alkotta” – mondta el Szabó Csaba. Jelentõs tételt alkottak továbbá a szótárak, köztük az idegen nyelvû szakmai szótárak is – például az angol–magyar kereskedelmi vagy turisztikai kötetek. Az Illyés Alapítvány munkatársa a fejlõdés jeleként értékelte, hogy sokan rendeltek elektronikus hordozón rögzített lexikonokat, kézikönyveket is. A szállítmányban szép számban akadtak ugyanakkor olyan könyvek, amelyeket – a támogatáson felül – a kiadók ajándékba küldtek az erdélyi könyvtáraknak. -----------

Gazda Árpád

2006. október 16., 00:002006. október 16., 00:00


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK