2010. január 20., 09:502010. január 20., 09:50
A bíróság tegnap hirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletet a Sláger Rádió kontra ORTT, FM1 perben. A szóbeli indoklás szerint az ORTT alaki érvénytelenség miatt be sem fogadhatta volna az FM1 pályázatát.
Január 5-én hasonló, nem jogerős döntést hozott az FB a Danubius Rádió kontra ORTT, Advenio perben. A bíróság ugyanakkor mindkét perben elutasította a felpereseknek az eredeti – a pályáztatás előtti – állapot helyreállítására vonatkozó kérelmét.
A felperes Sláger Rádiónak az elsőrendű alperes részére 2 millió 540 ezer, a másodrendű alperes részére 2 millió 875 ezer, a beavatkozó Advenio Zrt. részére pedig 2 millió 750 ezer forint perköltséget kell megfizetnie. A vitatott pályáztatás során az addig a Sláger által használt frekvenciát a Neo FM koncepciójával pályázó FM1- konzorcium, míg a Danubius hullámsávjának használati jogát az Advenio Zrt. által működtetett Class FM nyerte el 7 évre. Az FB tegnap megállapította: jogellenes volt, hogy az ORTT nem zárta ki alaki érvénytelenség miatt az FM1-et, hanem pályázatát elbírálta, és szerződést kötött.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.