
Fotó: Krónika
A sztori főhőse a fiatal, de sokatmegélt, ezért korán kiégett, cinikusexzsoldos és gyémántcsempész, DannyArcher, akit Leonardo DiCaprio alakít, ezért aztána karakter néha igencsak hiteltelen. Hiába eresztettugyanis borostát, és lőtték be tüsire ahaját, DiCaprio körülbelül annyira képesa kemény katona figuráját hozni, mint egypunktaréjos naposcsibe. Ez aztán az egész filmrerányomja a bélyegét, még annak ellenéreis, hogy azért színészi vénájátis megcsillogtatja, sőt anyanyelvének különböződialektusaiban való jártasságát is, mivelgyakorta kell váltania a dél-afrikai, az amerikai ésa fekete kontinens őslakói által használt angolközött, ami nem utolsó élmény. ASierra Leonéban tevékenykedő Archernek tudomásárajut, hogy egy bennszülött halász, Solomon hatalmas,több millió fontot érő rózsaszíngyémántot talált, miután a kegyetlenlázadók elrabolták, és rabszolgaságrakényszerítették gyémántbányájukban.A halász sikeres szökése után Archer egyamerikai újságírónővel együttrábeszéli Solomont, hogy vezesse el a gyémántrejtekhelyére, cserében segít vevőt találni,illetve megkeresni családját.
A film innentől kezdve untig ismertelemekből – menekülés úttalan utakonvalószínűtlenül vérszomjas felkelők éskegyetlen zsoldosok elől – építkezik, ám akadazért néhány jobban sikerült részis. Ilyen például, amikor hátborzongatórealizmussal mutatja be, hogyan képezik ki a lázadóka rettegett gyerekkatonákat, illetve amikor azt tárja anéző elé, hogyan viszonyul a nyugati ember azAfrikában zajló szörnyűségekhez: azerkölcsi prédikációkat tartóújságírónő kollégáivalegyütt csupán a sztorit látja, ésszenvtelenül fényképez, amikor a lázadókáltal kilőtt, sebesült emberekkel tele autórabukkan. Ezek mellett azonban a filmben túlteng a csöpögősmoralizálás, mindenáron azt akarja a nézőszájába rágni, hogy az idilli viszonyokmegbontásáért csakis a gyémántkereskedők,a gonosz fehér ember a hibás, a bennszülöttekpedig csupán sodródnak az eseményekkel – ezértvan az, hogy végül az egyszerű halász nyeri eljutalmát, akinek egyetlen álma, hogy fiábólorvos legyen. Mindezek ellenére érdemes megtekinteni aVéres gyémántot, mert még így ismeghaladja az átlagos hollywoodi szintet – igaz, ez inkábbcsak az átlagos szintet jellemzi.
Véres gyémánt(Blood Diamond). Amerikai kalandfilm, 2006, 143 perc. Rendezte:Edward Zwick. Szereplők: Leonardo DiCaprio, Djimon Hounsou, JenniferConelly, Kagiso Kuypers, Arnold Vosloo. Írta: Charles Leavitt.Kép: Eduardo Serra. Zene: James Newton Howard. Értékelésaz 1–5-ös skálán: 3.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.