2007. március 30., 00:002007. március 30., 00:00
„Játék – pontosítottaa műfaji meghatározást a rendező –, amelybenállatszerepekben jellemeket erősít fel a szerző, hogyközelebb hozza őket a nézőhöz. Állatmesénektűnhet, hiszen a szereplők, a Róka, a Kakas és aTyúkok, erre utalnak. Valójában mégishús-vér emberekről van szó, az, hogy azállatnevet viselő szereplők nagyon hasonlítanak amindennapok szereplőire, nem pusztán véletlenegybeesés”.
A dráma emberi kapcsolatokalakulásáról, szerepjátszásrólés őszinteségről szól. A jellemeket a szerzőnem a belső időben építi fel, hanem adottak, mintahogy az utcán sem építjük fel magunkat,hanem úgy látnak minket, ahogy éppen vagyunk, ésahogyan válaszolunk az elénk kerülő kérdésekre.A cselekmény szerint a világ értékrendjébencsalódott Róka visszatér találkozni aKakassal, szerenádot ad a Tyúkoknak és távozik.„A történetben nincsenek jók és rosszak,emberek vannak, mi magunk vagyunk, akik elfeledjük vagytudatosan elfojtjuk magunkban a szabadságvágyat,miközben a szabadságvágy folytonosan harcban állvelünk. Önmagunk küzd önmagunkkal” – fejtetteki a rendező. A világban csalódott Róka nemadja fel, megkísérli újra és újramegtalálni azokat az értékeket, amelyértérdemes élni, amelyért élni kell. Azt aharcot vívja meg önmagával, amelyben a csalódásokés a kudarcok ellenére az egyetlen esély a hit,hogy meg lehet találni az ember és ember közötta kapcsolatot. A 19 órától kezdődőstúdió-előadásban a Róka szerepébenFincziski Andreát, a Kakas alakítójakéntKányádi Szilárdot láthatják, aTyúkokat László Kata, Mezei Gabriella ésSzász Kriszta alakítja. A játékteretPatkó Éva, a jelmezeket Kiss Zsuzsanna tervezte, azelőadás mozgásművészeti tanácsadójaLőrincz József.
Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.
November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.
Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.
A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.
A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.
A magyar filmművészet két kiemelkedő alakja előtt tiszteleg november folyamán a kolozsvári Művész mozi.
Palocsay Zsigmond költőre, hegedűtanárra emlékeznek Kolozsváron november 5-én – közölte a szervező Györkös Mányi Albert Emlékház.
Kifejezetten nagy érdeklődés övezte az idei évben a zalánpataki falumúzeumot, ahol népes csoportok is megfordultak a nyáron, ugyanakkor az időszakosan kiállított magyar Szent Korona hiteles másolata is számos látogatót vonzott a háromszéki faluba.
Elindította a Filmtett erdélyi filmes portál a Filmtárat, amelynek célja, hogy összegyűjtse, bemutassa a fellelhető, régebbi és újabb erdélyi alkotásokat.
A legendás színházigazgató és filmrendező, Janovics Jenő alakját és a némafilmek világát idézte fel Kolozsváron Bősze Ádám zenetörténész és Palojtay János zongoraművész.