Hirdetés

A pincéből léptek színpadra

Nyolc éve alakult a szatmárnémeti Brighella Bábcsoport. A Szatmárnémeti Északi Színház bejárata előtt zajos gyermeksereggel találkozhat hetente háromszor is az arra járó. Az apró közönség a Brighella Bábcsoport előadására vár ilyenkor, türelmetlenül és izgatottan, mindaddig, míg végre megnyílik a bejárati ajtó, és a tanító nénik, óvónők kíséretében mindenki bevonulhat az előadóterembe. Legutóbb vasárnap délelőtt ismétlődött meg ez a jelent, mikor a társulat a Betlehemes című előadását mutatta be; a zenés, látványos produkciót karácsonyig szinte minden nap játsszák.

Gazda Árpád

2006. december 12., 00:002006. december 12., 00:00

Rendszeres bábelőadásokat azonban csak néhány éve tartanak Szatmárnémetiben, ahol megalakulása óta a bábtársulatnak jókora akadályokkal kellett legyűrnie.

Cini Samuval kezdődött

A Brighella társulat létrehozását nyolc évvel ezelőtt Valdráf Erzsébet, a Márkó Alapítvány vezetője kezdeményezte. 1998 őszén sikerült meghívniuk Kovács Ildikót, a neves kolozsvári bábrendezőt, aki az alapítvány pinceklubjában vitte színre az első előadást: saját darabját, a Cini Samu egér kalandjait. Abban az évben végezte dramaturgiai tanulmányait Szilágyi Regina, a társulat jelenlegi vezetője, aki csatlakozott az induló bábtársulathoz. „Kovács Ildikó szerettette meg velem ezt a műfajt, olyannyira, hogy elhatároztam, nem válok meg tőle” – mesélte a kezdetekről Szilágyi Regina.
Két év után a színház segédszínészként alkalmazta a bábszínészeket, és így – annak fejében, hogy a nagyszínpadi előadásokban is szerepet vállaltak, illetve besegítettek – bábszínházzal is foglalkozhattak. Ez azonban rövid ideig tartott: a segédszínészi állásokat felszámolták, a társulat pedig szétszéledt. Szilágyi Regina volt az, aki felvállalta az újjászervezést, és minden lehetőséget feltérképezett ennek érdekében. Mint elmondta, hivatásának érezte, illetve érzi ma is ezt a feladatot, hiszen egy olyan várossal szeretné megkedveltetni és elfogadtatni a bábszínházat, ahol ennek nincs hagyománya. Ennek a sok energiát felőrlő munkának 2003-ban lett meg az eredménye, amikor a megyei tanács négy bábos állást hagyott jóvá. Ettől kezdve a bábszínház is szerves része lett a szatmári színház Harag György Társulatának. A bábcsoport saját “székházat” is kapott, beköltözhetett a színházépület egyik emeleti helyiségébe.

A furfangos legény

A társulat a commedia dell’ arte világából kölcsönözte nevét: Brighella a 16.-17. századi olasz színjátékok egyik alaptípusa, a talpraesett, furfangos parasztot vagy szolgalegényt nevezték így. A brighellai tulajdonságokat a társulat is magáénak tudja azáltal, hogy minden előadásában mozgalmasságra, játékosságra törekszik. “A különböző szereplők is Brighellák a maguk során, hiszen kapcsolatot teremtenek a bábok és a gyermekek között” – mondta el a társulat vezetője.
A társulatnak jelenleg négy tagja van: Fóriss Emese, Nagy Anikó, Bandura Tibor és Nagy Tamás, közülük csak Fóriss Emese hivatásos színművész, a többiek tanfolyamokon és nyári táborokban tanulták a bábszínészetet. Jó alkalmat nyújt a szakmai fejlődésre az is, hogy időnként vendégrendezőkkel dolgozhatnak együtt. Sokszor megfordul Szatmárnémetiben Kovács Ildikó, akit a társulat mentorának tekint, továbbá B. Kiss Rita budapesti rendező. “Mint minden munka során, itt is rengeteg nehézség adódik, de kárpótol érte a gyerekek öröme, az előadások utáni azonnali visszajelzés” – vallja Szilágyi Regina.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés