A Nóra műhelytitkai

Holnap zárul Marosvásárhelyen a színművészeti egyetem szervezte miniévad. A rendezvénysorozat eddigi napjairól elégedetten nyilatkozott lapunknak Gáspárik Attila rektor, aki elmondta: jól teljesített a diákság, és a tanári kar is bizonyított a miniévad idején.

2008. április 08., 00:002008. április 08., 00:00

Vasárnap este bemutatót láthatott a Köteles Sámuel utcai stúdió közönsége, amely egyébként a miniévad minden előadásán megtöltötte a termet: az Akadémiai Műhely Ibsen Nóráját mutatta be Patkó Éva rendezésében, Tompa Klárával a címszerepben. Az Akadémiai Műhely az egyetem tanárainak, színészeknek és színésztanoncoknak ad lehetőséget arra, hogy műhelymunkák keretében színpadra léphessenek. A rendező a Krónikának elmondta, a tanár-diák-színész színpadi találkozása nemcsak státusi, hanem művészi találkozás is. A főszerepet játszó Tompa Klára, a Tompa Miklós Társulat színművésze, aki tíz éve tanít az egyetemen – az Akadémiai Műhely produkcióiban már többször is részt vett – a vasárnap esti bemutatóról elmondta: nem szabad Ibsen szövegét pontosan számon kérni a produkción, ugyanis a mai kor igényeinek megfelelően, a mai nő társadalomban betöltött szerepe szerint vágták meg. „Bármikor rendezték a Nórát, valamit mindig mondani akartak a történettel. Ez a mai történet nem szólalhat meg ugyanúgy, mint Ibsen korában” – fogalmazott Tompa Klára. A főszereplő érdekességként hozzátette, hogy miközben Székelyudvarhelyen Yermát, a gyermektelen meddő nőt alakítja, itt az ellenkezőjét kell megformálnia, hiszen Nóra éppen gyermeket vár. Mint mesélte, eredetileg úgy tervezték, hogy Nórát nagy hassal, szivacsból készült pocakkal fogja alakítani, de az egyik próbán arra kérte a rendezőt, dolgozhasson has nélkül. „Nekem sem volt kényelmes, és mások is jelezték a próbafolyamat idején, hogy kissé hihetetlen ekkora hassal akrobatikus mozdulatokat végeznem. Rájöttünk, hogy has nélkül is érthető és hiteles a történet” – tárta fel a próbafolyamat kulisszatitkait a színésznő. Az előadásban Tompa Klára mellett Bányai-Kelemen Barna és Korpos András, a Tompa Miklós Társulat színészei, Lőrincz-Máté Rozália, az Ariel Gyermek- és Ifjúsági Színház művésze, az egyetem tanára, valamint Nagy Antal negyedéves színművészeti hallgató lépett színpadra.

A miniévadon bemutatott előadásokat, amelyek között volt bábjáték, zenés darab, és vígjáték is, a székelyudvarhelyi és temesvári színházigazgatók is megnézték, ugyanakkor a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának igazgatója is hivatalos minőségében jelent meg a nézőtéren.

Holnap, az egyetem napján, az új zeneterem és bentlakás avatójával, a Symbolon című színházi szaklap bemutatójával, szakmai megbeszélésekkel és gálaműsorral ér véget a miniévad.

A. E.

Tóték: kétszer is Sepsiszentgyörgyön

A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Tóték című előadása Sepsiszentgyörgyön vendégszerepelt a múlt hét végén. Az előadás hangos sikert aratott, Trill Zsolt kárpátaljai színész kitűnő őrnagyalakítását vastapssal jutalmazta a publikum. „A Tamási Áron Színház repertoárjában meghirdetett, Alexandru Dabija rendezte Karnevál című előadás bemutatója elmaradt. Az űrt pótolni kellett, nagy művészi igénynyel megformált, szórakoztató előadásra volt szükség. A választás a beregszászi Tótékra esett” – nyilatkozta lapunknak Bodó A. Ottó, a Tamási Áron Színház kommunikációs igazgatója, aki korábban, a 2005-ös Pécsi Országos Színházi Találkozón zsűritagként látta az előadást. A vendégszereplés révén Sepsiszentgyörgyön egy időben két, alapvetően különböző koncepció szerint megalkotott Tóték-előadás létezett, mivel az M Stúdió Florin Vidamski rendezte Tótékja is műsoron van. Bodó szerint “külön szellemi kaland a szentgyörgyi közönségnek, hogy mindkét előadást láthatta”.

B. É.

Nikkelszamovár és vonatsín Nagyváradon

A Szegedi Nemzeti Színház három művésze, Harsányi Attila, Melkvi Bea és Gömöri Krisztián vendégszerepelt szombaton Nagyváradon. Irodalmi estjük első felében Kassák Lajos A ló meghal, a madarak kirepülnek című avantgárd versét adták elő, a műsor második részében a József Attila és Kozmutza Flóra levelezésének felhasználásával készült, Az utolsó hangok című összeállítást követhette a közönség. Az előadás teljesen elsötétített teremben, mindössze Flóra és Attila íróasztalát megvilágító lámpáknál játszódik. Szerelem, hűség, betegség és halál gondolata bontakozik ki a levelekben folytatott párbeszédből, amelyet néha megszakít egy Flóra ihlette vers. A műsor végén felcsattanó vastaps jelezte: az igényesen összeállított előadás lelkes befogadókra talált a váradi közönség soraiban.

F. N. L.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál