
2010. február 12., 09:522010. február 12., 09:52
Idén a szervezők – Csíkszereda polgármesteri hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány, Hargita és Kovászna megye önkormányzata – a rendezvényt bemutató fotókiállítással kívánják hangsúlyosabbá tenni a székely népviselet, néphagyomány megőrzésének legismertebb ünnepét. A kiállítás első helyszíne Csíkszentkirály, itt a Vitos Mózes Általános Iskolában nyitják meg február 13-án.
„Emberi arcok vettek körül, kísértek el egész eddigi életemben. Őket örökítem meg minden lehetséges alkalommal és módon. Számomra mindenkinek arca van: az éveknek, a tárgyaknak, az embereknek, tetteiknek és mulasztásaiknak” – vallja Ádám Gyula Arcpoétika című, 2006-ban megjelent albumának előszavában.
Számos díjjal jutalmazták, közöttük kiemelkedő a Csíkszereda város Pro Urbe díja (2000), a Magyar Művészetért díj a csángók világának megörökítéséért (2008), amelyet első erdélyi fotósként kapott meg, valamint a munkájának művészi színvonalát jelző, ugyancsak 2008-ban, a Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által szervezett VI. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti pályázaton elnyert első díj, ahol a világ valamennyi hivatásos magyar fotósa közül emelte ki a zsűri.
Ádám Gyula képein keresztül a szemlélő megismerheti az Ezer Székely Leány Napja rendezvény lényegét, hangulatát és célját, amely a néphagyomány ápolása, megtartása, megőrzése, de közösségformáló szerepe is van – hangsúlyozták a szervezők.
A kiállítás megnyitójára február 13-án, 11 órától kerül sor a csíkszentkirályi Vitos Mózes Általános Iskolában.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.