2008. július 18., 00:002008. július 18., 00:00
Magyarország első megkoronázott prímáskirálya Rácz Laci volt, halála után száz évig senki sem örökölte a koronáját, majd Boross Lajos Kossuth-díjas művész, a 100 Tagú Cigányzenekar örökös tiszteletbeli főprímása érdemelte ki a neves elismerést. A klarinét királyává Kállai Kis Ernőt választották, a cigánydaléneklés királynőjévé pedig Bangó Margit Kossuth-díjas előadóművészt koronázták.
A híres zenészdinasztiából származó Tolnai András, a nótaéneklés jövendőbeli királya 1978-ban született Budapesten. Édesanyja Horváth Zsuzsa, női zenekarvezető-prímásnő, a Rajkózenekar alapító tagja, édesapja Puporka András klarinétművész, a 100 Tagú Cigányzenekar szólamvezető művésze. Az énekeskirály hegedülni, cimbalmozni, később zongorázni tanult, de a nótaéneklésben teljesedett ki karrierje. 1992-ben a Csendül a nóta című verseny első helyezettje és közönségdíjasa lett, majd 1994-ben elnyerte a II. Nótaolimpia legjobb férfi előadója címet. 2000-ben Magyar Örökség Díjjal, 2002-ben a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszttel tüntették ki. Államfőknek, világhírű közéleti személyiségeknek, köztük II. János Pál pápának is énekelt.
Hírösszefoglaló
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.