
Fotó: Krónika
A Csináljuk a fesztivált! huszonkét adását izgulhatták végig a Magyar Televízió nézői, a június végi eredményhirdetésig. Az első helyet Pásztor–Jakab–Hatvani szerzeménye, a Holnap hajnalig című dal kapta. Az 1983-ban írt Neoton-slágert a Szinetár Dóra–Bereczki Zoltán duó vitte sikerre. Máté Péter örökzöldje, az Elmegyek lett az ezüstérmes, a harmadik legnépszerűbb pedig Bródy János népdalfeldolgozása, a Ha én rózsa volnék lett. A további sorrend: Nem csak a 20 éveseké a világ, Úgy szeretném meghálálni és az 1969-es táncdalfesztivál slágere, a Nem vagyok teljesen őrült.
„Érdeklődéssel néztem a közszolgálati televízió fesztiválját, mivel a győztes számokat kivétel nélkül a Hungaroton, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat adta ki egykor lemezen. Figyelemre méltó, hogy a zenei ízlés húsz év alatt nem sokat változott, a döntő első hat helyezettjéből négy – noha más sorrendben – két évtizede is a fél tucat győztes közé került volna” – szolgált a műsorhoz érdekes adalékkal Hollós Máté, a Hungaroton ügyvezető igazgatója.
Nemcsak az említett dalok, de az MTV is győztesen került ki a versenyből: több mint két és fél millió felnőtt néző érdeklődött a döntő iránt. A 18 éven felüli nézők közül 1,1 millióan követték figyelemmel a pénteki show-t, amely az elődöntőkhöz hasonlóan a legnépszerűbb műsor volt a vizsgált idősávban. A 2007-es nézettségi adatokat illetően is sikeres volt, a Csináljuk a fesztivált!, hiszen a két óránál hosszabb kategóriában az éves toplista élére került.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.