Hirdetés

A kolozsvári Gyõzelem moziban ünnepelte hatodik születésnapját a Filmtett folyóirat

Közelebb a nemzetközi fesztiválhoz` A korábbi évek családias, filmklubos hangulatú Filmtett-szülesnépjai után „fesztiválosabb” rendezvénnyel ünnepelte meg a hétvégén alapításának hatodik évfordulóját Kolozsváron az erdélyi mozgóképes folyóirat. A Tranzit Ház után ezúttal a Deák Ferenc utcai Gyõzelem moziban zajlottak a vetítések – nemcsak a technikai feltételek változtak, az esemény jobban bekapcsolódott a város vérkeringésébe. Egyrészt, mert a filmszínház a belváros egyik legforgalmasabb pontján található, másrészt, mert az emeleti elõcsarnokban megkezdett beszélgetéseket a szomszédos étteremben, közeli kávéházakban lehetett folytatni.

2006. október 16., 00:002006. október 16., 00:00

 A 37. Magyar Filmszemlérõl, valamint az erdélyi mûhelyek, fõiskolák termésébõl válogatott alkotások azonban továbbra is jól behatárolható közönséget szólítottak meg: magyar egyetemi hallgatókat, fiatalokat. Zágoni Balázs, a Filmtett fõszerkesztõje, a fesztivál fõszervezõje éppen ezen kívánna jövõre változtatni: behozni a magyar filmekre a román közönséget is, megoldani a feliratozást.
A Friss levegõ címû film – amelyért Kocsis Ágnes a magyar filmszemle legjobb elsõfilmes rendezõi díját, a pécsi nemzetközi fesztivál nagydíját vette át, illetve amelyet Cannes-ban is vetítettek – joggal tarthatott volna számot a város román filmrajongóinak érdeklõdésére is. A szervezõk eredetileg angol feliratos kópiát kértek, de a Teheránból visszaérkezõ tekercs nem jutott el idejében Kolozsvárra. Zágoni Balázs a helyi önkormányzat támogatásában reménykedik, abban, hogy jövõre hozzájárul a román feliratozás költségeihez. A tervek szerint akkor már ismétlésre is lehetõség lesz, valamennyi alkotást legalább kétszer vetítenének – a fesztivál pedig az idei négy nap helyett egyhetessé bõvülne. Idén egy filmet vetítettek kétszer, a Friss levegõt, a felhozatalban azonban sok film volt, amit többen is újra megnéztek volna – Nemes Gyula Egyetleneim, Pálos György Sztornó, Tímár Péter A herceg haladéka címû moziját vagy Szemzõ Tibor Az Élet vendége –, Csoma legendárium címû új filmjét. A nagyjátékfilmek mellett számos rövid- és dokumentumfilm szerepelt a programban, ezek közül többet a rendezõik is elkísértek – Litauszki János a Cérnaszálon, Kincses Réka a Balkán bajnok, Száva Enikõ a Zátonyon, Hajdú Eszter az Otthonom, Tarnabod címû filmjét.
Míg a Tranzit Házban DVD-rõl vetítettek, a Gyõzelem moziban már azon igyekeztek a szervezõk, hogy amit lehet, filmszalagról vetítsenek – ez pedig újabb kihívások elé állította a szervezõket. „Rengeteg pluszszervezést jelent, például a kópiát vámolni kell. Ugyanakkor ezeknek a filmeknek van egy nemzetközi útja, fesztiválról fesztiválra járnak, és meg kell találni azt a pillanatot, hogy mikor hozhatod el, mikor viszed vissza. Most indulnak el nemzetközi fesztiválokra, mert még nem járt le az elsõ év: ha bemutatják februárban a magyar filmszemlén, nagyjából egy naptári évbe telik, amíg lefut a film a különbözõ fesztiválokon” – magyarázta Zágoni Balázs.
A szaporodó gondokat – amelyek megoldásában a szervezõket a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjai is segítették – azonban kárpótolja az, hogy bõvül a fesztivál, amely egyik elsõ erdélyi közvetítõje a friss magyar filmtermésnek.

---------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés