Fotó: Boda Gergely
2007. február 15., 00:002007. február 15., 00:00
Számos hazai ésnemzetközi díj kitüntetettje. Kihívástjelentett-e számára a Sao Paoló-i megmérettetés?
Mi, karikaturisták nyomonkövetjük a fesztiválokat, versenyeket, és hatehetjük, akkor benevezünk. Engem is érdekelnek arangos szakmai megmérettetések, szívesenbenevezek a meghirdetett pályázatokra. Ezt a versenytnegyedik alkalommal szervezték meg Sao Paolóban,repülés tematikával, ezenkívül egyszabadon választott tárgyú rajzot is be lehetettküldeni. Érdekesnek találtam a témát,három rajzzal neveztem be, amelyből kettőt fogadott el azsűri, és az egyik elnyerte a fődíjat.
A versenyt a karikatúraOscarjának is nevezik. Mennyiben jogos ez az elnevezés?
Közel száz országbóljelentkeztek 5400 rajzzal, a zsűri a beküldött munkákközül háromszázat választott ki, ezekvettek részt a versenyben. A világ legismertebb,legjelentősebb karikaturistái neveztek be rá, ígyvalóban színvonalasnak tekinthető.
Hogyan értesült arról,hogy Önnek ítélték oda az első díjat?
Egy galaci karikaturistakollégáme-mailben gratulált a díjhoz. Nagyon meglepődtem, mertnem néztem még utána, mi lett az eredmény.Elkezdtem böngészni a brazil honlapokat, ésfelfedeztem, hogy a brazil újságok többségeaz én rajzommal van tele. Csak januárban értesültema sikerről, bár a díjkiosztót decemberbentartották.
Ezek szerint még nem vette áta kitüntetést?
Még nem, most várom ameghívót, hogy elutazhassak Brazíliába.Nem szívesen vállalkozom erre az útra, jobbszerettem volna, ha elküldik a díjat. Nem beszélema portugál nyelvet, félek a repülőúttól.Ugyanakkor ritkán adódik ilyen lehetőség egyember életében, és nem szabad kihagyni.
A versenyek kötött témájamegkönnyíti a munkát, vagy szívesebbenalkot szabadon?
Jobban szeretem, ha kötött atéma – a nemzetközi versenyek általábanilyenek –, mert akkor az adott tematikára koncentrálok,és abból próbálom a legjobbat kihozni. Haszabad a téma, akkor nehezebb kitalálni, hogy mi az,ami tetszést arathat. Nehéz a rajzról beszélni,a rajz saját magáról beszél. A nyertesalkotásomon egy tálib repülni tanítja afiát, a hinta éppen falhoz csapódik. Sok mindentelmond ez a rajz a tálibokról, a vallásifanatizmusukról, a terrorizmusról, arról,ahogyan már a gyerekeiket erre készítik fel.
Régóta foglalkoztatja eza téma?
A terrorizmus, a háború,a béke állandó témám, akárcsaka nemzetközi karikatúraversenyeknek is. A politikaikarikatúra a kedvencem, tévénézésvagy újságolvasás közben születnek azötleteim. A véleményemet mondom el egy-egytémáról, rajzba tömörítve.Néhány évvel ezelőtt Vadim Tudorrólkészítettem néhány rajzot, amivel magamrais haragítottam egy pár embert.
Mik a további tervei?
Azon kívül, hogy ez a 10ezer dollár éppen jókor jön, impulzust iskaptam, hogy még többet dolgozzak. Be akarom bizonyítani,hogy a díjat valóban megérdemeltem. Terveimközött szerepel, hogy bemutassam a marosvásárhelyiközönségnek az utóbbi időben készültrajzaimat, de további nemzetközi versenyekre is beszeretnék nevezni.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.