Hirdetés

A jelen emlékei

Hetvenhét ország pavilonja a velencei biennálén. Miután idéntől a Sao Paoló-i biennálé is beszüntette a nemzeti pavilonokat, az egyedüli nagyszabású tárlat a velencei, amely a nemzeti szekciókra épül. A vasárnap kezdődő 52. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén hetvenhét ország képviselteti magát.

2007. június 06., 00:002007. június 06., 00:00

„Egyetlen Biennále sem állíthatja magáról, hogy képes a művészeti szcéna részletes bemutatására. Még az 1895-ben Velencében létrehozott modell óta rendezett több mint száz kiállítás együttesen sem képes erre a bravúrra. A Biennále nem egyszerűen híradás arról, ami az előző biennále óta történt, nem a két időpont közé zárt évek termésének rendszeres bemutatása. Inkább a jelen képét mutatja egy adott időpontból” – fogalmazott Robert Storr amerikai kritikus, festőművész, a november 21-éig nyitva tartó kiállítás kurátora.

Az eredeti tervek szerint Magyarország egy, az őszi zavargásokat feldolgozó anyaggal szerepelt volna Velencében, végül a zsűri Andreas Fogarasi Kultúra és szabadidő című 300 négyzetméteres, 6 vetítőboxot tartalmazó videoinstallációja mellett döntött. A néhány személyes kis vetítőterekben hat budapesti művelődési házat bemutató, pár perces kisfilm fut majd. A magyar származású osztrák képzőművész projektje a mai Budapest kultúrházainak jelenlegi állapotát vizsgálja. A rövid videofilmek nem egyértelműen dokumentációk, hiszen alkotójuk nem egy adott helyen, adott időpillanatban létező épület állapotáról kívánt leírást adni. A filmek inkább a tömeg- és a populáris kultúra, valamint az annak megfelelő intézményi struktúra, illetve a magaskultúra és helyszínei közötti törésvonalat rajzolják meg.

A magyar pavilonhoz hasonlóan a román tárlat is a Giardini di Castello területén kap helyet. Az alacsony költségvetésű emlékművek című projekt kurátora a bukaresti Mihnea Mircan, valamint Mihai Pop, a kolozsvári Plan B galéria vezetője. A kiállítás a műemlék fogalmának újraértelmezésére törekszik, és a kortárs köztéri alkotások lehetőségeit, jelenlegi helyzetét térképezi fel. „Meg lehet fosztani a műemléket a retorikai felhangoktól? Lehet olyan művészi alkotásként értelmezni, amely nem kétséges győzelmek illusztrálására jött létre? Milyen veszteségek, társadalmi feszültségek, traumák lehetnek azok, amelyek érdemesek a megörökítésre, illetve amelyek emlékműve nyílt párbeszédhez, a konfliktusok feloldásához vezet?” – többek között ezekre a kérdésekre ad választ a hat képzőművész munkája. Cristi Pogãcean ironikus obeliszkje az Irakban fogva tartott román újságírókkal kapcsolatban kialakult feszültségnek, a román társadalom tudatalattijára gyakorolt nyomásnak állít „emléket”. Mona Vãtãmanu és Florin Tudor az építőművészet kettősségét ragadja meg, az építkezés és a bontás párhuzamos ábrázolásával. Victor Man saját magának állít emlékművet, a személyes hangú munka képzeletbeli köztérre készült.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés