A hiány drámája a Csíki Játékszínben

Szerelem, boldogság, elszánt társkeresés, menekülés a magánytól – olyan dolgok, amelyek mindörökké foglalkoztatni fogják az emberiséget. Barta Lajos Szerelem című darabjának színrevitelével ezen örökzöld témákat járja körül Keresztes Attila kolozsvári ren

2006. február 22., 00:002006. február 22., 00:00

A névtelen kisvárosban élő Szalay lányok – Nelli, Lujza és Böske – egyetlen vágya a férjhez menés. Ez azonban reménytelennek tűnik, a nyugdíjasok negyedében kevés esélyük van erre. Lujza, a középső lány költő szerelme a budapesti karriert választja, a fiatal Böske szívének választottját, a katonát elhelyezik, míg Nelli vénlányként nem találhat magának társat. A lányok drámáját még inkább mélyíti, hogy az egyetlen férjjelölt, a szomszédba költöző Komoróczy tulajdonképpen bogaras, önző, férfiatlan, másokra figyelni képtelen lény – ebben a világban a lányoknak szinte lehetetlen megtalálni a boldogságot.
„Bár egy képzeletbeli városban játszódik a cselekmény, bárhol bárkivel megtörténhet, hogy nem adatik meg az az alapvető életfeltétel, ami nem feltétlenül a szerelemről, de a boldogságról, a gyerekvállalásról, a társhoz való tartozásról szól, a darabban pedig ezt az alapvető problémát dolgozza fel Barta Lajos. A színpadon mélyebb lesz a dráma, hiszen már a reménység is múlóban van” – magyarázta a Krónikának a fiatal rendező. Keresztes Attila értelmezésében a Szerelem a hiány drámája, az események pedig lelki, belső történések. Barta Lajos Szerelem című darabját Csehov Három nővérének magyar változataként is szokták emlegetni. „Van egy keserédes komikuma a boldogságkeresésnek: a három lány, a mama, a papa, az önjelölt férj reménykedése. Ez egyfajta átirata a Három nővérnek. A vágyakozás tárgya itt viszont nem több alapvető boldogságigénynél” – fűzte hozzá Keresztes Attila.
Az előadás vendégszínészeként Szalayné szerepében Csíky Ibolyát láthatja a közönség, ugyanakkor a marosvásárhelyi színművészeti főiskola negyedéves hallgatója, Csíki Hajnal is bemutatkozik. A rendezőnek a csíki társulatról csak elismerő szavai vannak, ám, mint megjegyezte nem elég, ha csak a színészek akarják a színházat. Erre áldozni kell, és biztosítani legalább a legalapvetőbb feltételeket, mert hiányuk a későbbiekben az igény rovására mehet.
Az előadás dramaturgja Bodó A. Ottó, a díszleteket és a jelmezeket Bianca Imelda Jeremias tervezte.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson