A Folk Center Alapítvány idén 9. alkalommal rendezte meg Jobbágytelkén a Marosszéki Népzene- és Néptánctábort. „Lehetőségünk adódik, hogy egy hétre elvonuljunk, kiszakítsuk magunkat a hétköznapok forgatagából, és csak a táncnak éljünk, arra figyeljünk, amiért összegyűltünk: a tábortűzre, a még élő hagyományainkra” – összegzett Horváth Géza szervező. A nyárádmagyarósi és selyei táncokat László Csabától, László Zsolttól és Kádár Elemértől tanulhatják meg a kezdők, illetve haladók, a népdalokat Kásler Magda oktatja. A zenét a péterlaki zenekar, az Öves együttes és Molnár Szabolcs zenekara biztosítja. Az esti táncházakban hagyományőrző együttesek, adatközlő zenészek, táncosok és énekesek lépnek fel, a programot néprajzi előadások egészítik ki. Várfalván több mint százan érkeztek az Aranyosszék Alapítvány és a polgármesteri hivatal szervezte gyermek- és ifjúsági táborba. Az ötödik alkalommal megszervezett tábor vendégei közül sokan a környékbeli falvakból érkeztek, de többen ellátogattak ide Bihar megyéből, Székelyföldről és Budapestről is. A táborlakók aranyosrákosi és gerendkeresztúri táncokat tanulhatnak a kolozsvári Zurboló együttes táncosaitól. A tábor fénypontja a szombati gálaműsor, amelyen az Aranyosszék tánccsoport tizedik születésnapját ünneplik. Az eseményen jelen lesz a szászcsávási és a magyarpalatkai zenekar, valamint a gerendkeresztúri hagyományőrző csoport.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.