Hirdetés

A hatalom nevetése

2006. február 23., 00:002006. február 23., 00:00

„Doktor Kopjáss István. Az ki?” „Senki!” „Akkor jó.” Ezzel a párbeszéddel „ismerkednek” a helybeli hatalmasságok a képzeletbeli Zsarátnok városának új főügyészével, aki annak köszönheti kinevezését, hogy Magyarországon soha nem valakiért, hanem valaki ellenében szavaznak. A Móricz Zsigmond egyik legjobb regényének tartott Rokonok egy tiszta, tehetséges, de puha ember drámája. A Szabó István rendezte Rokonok hasonlóképpen az, tiszteletben tartva a regény cselekményét, párbeszédeit, jellemeit, talán csak a fürdői jelenet hiányzik ahhoz az érzéshez, hogy egy tökéletes (film)képeskönyvet forgatunk.
A Kopjáss körül megjelenő vér szerinti és érdekrokonok egyfajta kényszerpályára helyezik a világmegváltó ötletekkel munkához látó fiatalembert, aki egyre-másra szembetalálja magát a kis- és nagykorrupció kóreseteivel. Csábítja a gazdagokhoz való tartozás folyamatosan felkínált lehetősége, miközben súlyos csatákat vív a „vonalas” felesége által is ébren tartott lelkiismeretével.
A móriczi erényeken túl a film elsősorban a részletek pontosságával tüntet. Például azzal, ahogyan a hatalom különböző szintű tagjai nevetnek. Ahogyan a minden szálakat mozgató polgármester (Oleg Tabakov) nevet, ahogyan a „hiéna” bankigazgató Kardics (Eperjes Károly) hahotázik, ahogy az elit társaságba vágyó, de attól egyben viszolygó Kopjáss (Csányi Sándor) nevetgél. A „hierarchikus” nevetések pontosan jelzik a státusokat, a helyezkedéseket, a „minden jó emberünknek élni kell” elv vezérelte mechanizmus működését.
A szecessziós környezetben zajló cselekmény tipikus magyar történet, amelynek megértéséhez azonban nem mindig elég magyarnak lenni. Az esetenként szinte riporteri pontossággal felskiccelt korrajz mellett csak meglehetősen felületes információkhoz jutunk például a sertéstenyésztő körüli panama ügyében, amelynek súlyosságára igazából csak Kopjáss öngyilkossága után döbbenhet rá a néző.
Az alkotók érezhető hangsúlyt fektetnek arra, hogy az utolsókat rúgó dzsentrivilágot ne a külsőségek, hanem az emberi viszonyok minőségének, a félelmek, szorongások vagy örömök ábrázolása révén mutassák be. Koltai Lajos képei az Alföld kiszáradt sárgájának dominanciájával, a mindegyre felkerekedő, porfelhőt kergető széllel, a szereplőkre tűző vagy csak a közvetlen környezetüket megvilágító napfénnyel sokkal inkább erősítik a „valami történik” érzést egy olyan alkotásban, amely alaphelyzetben alig haladja meg a szép kosztümös film kategóriáját.

Rokonok. Rendezte: Szabó István. Főszereplők: Csányi Sándor, Tóth Ildikó, Eperjes Károly, Marozsán Erika, Oleg Tabakov, Kállai Ferenc, Molnár Piroska, Madaras József, Pindroch Csaba, Sodró Eliza, Jiri Menzel, László Zsolt, Szarvas József, Ujlaki Dénes, Mácsai Pál. Operatőr: Koltai Lajos. Értékelés az 1–5-ös skálán: 4
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés