
Fotó: Biró István
2008. február 11., 00:002008. február 11., 00:00
Starmüller szerint a művész valamennyi képén látszik, hogy élvezettel festették. „A festés számomra öröm és megnyugvás egyszerre” – erősítette meg a méltató kijelentését Pócsai, akinek a műveit erdélyi, görögországi, olaszországi, amerikai és magyarországi gyűjtemények őrzik. Kolozsváron meglehetősen kevés található belőlük, annál több viszont Szatmárnémetiben – tette hozzá Starmüller Géza.
A bánffyhunyadi születésű Pócsai András előbb a kolozsvári Népművészeti Iskolában – Adler Adolf növendékeként –, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult – itt Forró Antal volt a mestere. Nyugdíjazásáig rajztanárként dolgozott Túrterebesen, Szilágybagoson, Szilágynagyfalun és Kolozsváron, tanári munkája mellett pedig festett. Néprajzosi érdeklődéssel fedezte fel az adott település jellegzetességeit, és rendkívül termékeny munkássága során mindent megörökített. Számos csoportos tárlat mellett egyéni kiállításai voltak Kolozsváron, Bukarestben, Zilahon, Székelyudvarhelyen és Budapesten. Művei nagyobb részt külföldön találhatók, az alkotó ezúttal az Erdélyben maradt festményeiből válogatott a tárlatra.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.