
2009. szeptember 30., 09:232009. szeptember 30., 09:23
Az igazgató kifejtette, korábbi három nagyszabású tárlatuk, a Munkácsy-kiállítás, a nagybányai művésztelep képeit bemutató tárlat és a Tatárjárás után szerettek volna egy olyan gyűjteményt is bemutatni, amely nem magyar vonatkozású, de egyetemes művészettörténeti jelentősége indokolja bemutatását.
Így már egy évvel ezelőtt kapcsolatba léptek a budapesti Szépművészeti Múzeummal, melynek munkatársai fel is ajánlották annak a vándorkiállításnak az anyagát, amely Élet a halál után címmel vándorolt Magyarországon. Mivel a Szépművészeti a Hősök tere alá terjeszkedik, meg kellett bontani alagsori termeiket, ahol a hatalmas értékű állandó egyiptomi tárlatuk anyagát is tárolták, így ebből a gyűjteményből is számos értékes darabot bocsátottak a csíkszeredai múzeum rendelkezésére.
„Így a budapesti múzeum 120 értékes tárgyát kaptuk kölcsön a kiállításra, melyet a kolozsvári Történeti Múzeumban fellelhető 5 tárgy egészít ki. Ezek érdekessége, hogy a 19. században Orbán Balázs hozta őket Egyiptomból és adományozta az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek, innen kerültek át később a Történeti Múzeumba” – mondta Gyarmati.
A felbecsülhetetlen értékű tárlat anyagában többek között egy aranyozott múmiafejet is megtekinthetnek a látogatók, valamint festett gyermek- és felnőttszarkofágok, mumifikált állatok és egy múmiakéz is látható lesz, értékes gyűrűvel az ujján. „Egyik termünket úgy rendezzük be, hogy az egy piramis sírkamrájának hangulatát keltse. A Nagy István Művészeti Gimnázium diákjai közreműködnek e terem létrehozásában, a falakra hieroglifákat, ókori egyiptomi falfestményeket másolnak, a terem közepén négy oszlop között egy festett szarkofágot, ezzel szemben pedig a múmiafejet helyezzük el” – ecsetelte a kiállítás érdekességeit az igazgató.
| A Csíki Székely Múzeum munkatársai öt éve ásatásokat végeznek a csíkszeredai várban és környékén. A közelmúltban nagyobb mennyiségű tárgyi leletet hoztak felszínre, melyben kiemelten értékes ugyan nincs, a régészek, történészek számára mégis jelentős tárgyegyüttesről van szó, mely betekintést enged egy 17–18. századi erődítmény mindennapjaiba. A lelet evőeszközöket, edényeket, fegyvereket, pénzérmeket és virágmotívumokkal díszített kályhacsempéket is tartalmaz. A tervek szerint a múzeumban állandó tárlat keretében mutatnák be a várépítészet történetének fázisait, valamint a korabeli mindennapokat, melyet modern technikai elemek, multimédiás eszközök segítségével tennének szemléletesebbé, ez azonban nagyon költséges. „Jelenleg a szükséges támogatásokat próbáljuk megszerezni” – mondta Gyarmati Zsolt múzeumigazgató. |
Szintén érdekes, és Erdélyben ez idáig egyedülálló az utolsó teremben berendezett tapintható tárlat. Mint megtudtuk, ezt a látáskárosultak számára alakították ki, akiket Braille-írással ellátott szöveges magyarázatok tájékoztatnak a műtárgyakról, amelyeket meg is érinthetnek: többek között állatmúmiákat, kisebb méretű szobrokat lehet megtapogatni. „Ezek természetesen másolatok, melyek eredetijének többsége üvegvitrinekben szintén ki lesz állítva. A tapogatható tárlatot a gyermekeknek is szántuk, akik számára izgalmas lehet megérinteni ezeket a tárgyakat” – magyarázta Gyarmati Zsolt.
A kiállításhoz kapcsolódó programok között szerepel az ingyenesen megtekinthető, Egyiptom történetéről szóló film, emellett a gyerekeknek hetente múzeumpedagógiai foglalkozást tartanak, melynek során papiruszra rajzolhatnak, és hieroglifákat festhetnek a falakra. Emellett nagyszabású vetélkedőt szerveznek középiskolások számára Egyiptom ókorának történetéből, melynek kettős célja van: egyrészt a diákok ismereteit szeretnék bővíteni e témakörben, másrészt a verseny jutalmaként kedvezményes vagy akár térítésmentes szállítást biztosítanának az ország bármely pontjáról Csíkszeredába érkező tanulóknak.
Gyarmati Zsolt két szempontból is egyedinek nevezte a kiállítást, hiszen, mint megtudtuk, a Szépművészeti Múzeum e tárlatával első ízben mutatkozik be a határokon kívül élő magyarságnak. „Ajándéknak is szánjuk ezt a tárlatot azoknak az erdélyieknek, akiknek nincs lehetőségük, hogy nagy európai múzeumokban ismerjék meg az ókori Egyiptom tárgyi világát és művészetét. Nekik házhoz szállítjuk Egyiptomot” – fogalmazott Gyarmati. A másik dolog, ami miatt egyedülálló a mostani projekt, hogy Erdélyben még nem volt nagyszabású egyiptológiai kiállítás.
Mint megtudtuk, a csíkszeredai múzeum is adott kölcsön gyűjteményeket magyarországi múzeumoknak. Mintegy másfél éve vándorol például Magyarországon a Zsögödi Nagy Imre székely festőművész életművét bemutató tárlatuk, mely jelenleg Kecskeméten látogatható.
Gyarmati Zsolt kérdésünkre elmondta, egyiptomi kiállításuk talán még nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint a nagy sikerű Tatárjárás című tárlat, tekintve, hogy egy olyan misztikus korszak tárgyi anyagát mutatja be, melyet generációtól függetlenül sokan ismernek és sokan érdeklődnek iránta. Mégis óvatosan fogalmazott: „Több tízezer látogatóra számítunk”.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.