A csodagyerekkortól a Requiemig

Gazda Árpád

2006. január 27., 00:002006. január 27., 00:00

Wolfgang Amadeus Mozart 1756. január 27-én született Salzburgban, a mai Ausztria területén, Leopold Mozart és Anna Maria Pertl gyermekeként. Születése másnapján keresztelték meg, a Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart névre. Később az istenszerető jelentésű Amadeus, Gottlieb nevet használta középső névként, leggyakrabban pedig az Amadét.
Édesapja a salzburgi érsek udvari zeneszerzője volt, hét gyermeke közül csak Nannerl és az utolsónak született Wolfgang maradt életben. Az apa hamar felismerte gyermekei tehetségét, és nevelésüknek szentelte életét. A kis Mozart meglepő gyorsasággal tanult, alig ötévesen zenét is írt. Csodagyermekként bejárta Európát, tudásával lenyűgözte a hozzáértőket. Bécsben Ferenc császár tréfálkozva tette próbára a kis Wolfgangot, amikor egy kendővel letakarta a zongora billentyűit, és így kellett bebizonyítania egyedülálló tehetségét. Megismerhette az európai élet felhőtlen eleganciáját, amely művészetére is hatással volt. A fejedelmi udvarok egymással versenyezve rendeltek tőle új – kellemes, szórakoztató – műveket a jeles alkalmakra.
Hazatérve Salzburgba az ifjú Mozart is az érsek szolgálatába állt, itt a divertimentók, szerenádok és szimfóniák mellett már versenyműveket is írt, a közönséget azonban továbbra is csak virtuóz zongorajátéka érdekelte. Folytatta utazásait, Milánóban több opera komponálására kapott megbízást, és müncheni felkérésre írta meg a La finta giardiniera című opera buffáját. Mivel Salzburgban nem nézték már jó szemmel „csavargásait”, 1777-ben anyjával Mannheimben töltött hosszabb időt, ahol megismerkedett a Weber családdal. Anyja halála után hazatért, de nyomasztotta Salzburg légköre. Még hercegérseki szolgálatban állt, amikor München számára megírta az Idomeneót, majd független muzsikusként Bécsben telepedett le, és 1782-ben elvette feleségül Constanze Webert. Hat gyermekük született, de csak ketten érték meg közülük a felnőttkort. Az 1786-ban komponált Figaro házassága bécsi bemutatóját követő prágai előadás hozta meg az igazi sikert, következő művét, a Don Giovannit Mozart már prágai felkérésre írta. Az egyre súlyosabbá váló anyagi körülmények beárnyékolták életének utolsó éveit, ekkor írta meg a Cosi fan tutte, a La clemenza di Tito és A varázsfuvola című operáját.
Halálának körülményeihez legendás történet kapcsolódik: egy júliusi délutánon felkereste őt egy titokzatos megrendelő, aki gyászmise írására kérte föl a 35 éves zeneszerzőt. (Utólag kiderült, hogy az illető Walsegg gróf volt, aki saját neve alatt akarta a művet kiadni). Mozart betegen is megfeszített erővel dolgozott, de a Requiemet már nem fejezhette be, 1791. december 5-én meghalt. Utolsó útjára senki nem kísérte el, a bécsi temető tömegsírjába temették.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson