Hirdetés

A „kétarcú” Bartók

„Az erdélyi zeneszerzés teljes egészében Bartók-örökségnek tekinthető, azonban némelyek csupán Ligeti Györgyöt, Kurtág Györgyöt és Eötvös Pétert tartják a Bartók-szellem hiteles képviselőjének” – fejtette ki Selmeczi György karmester a Bartók Béla Kolozsváron című fesztivál zenetudományi értekezletén. A Bartók-év egyik utolsó nagyszabású rendezvényén Kolozsvári Magyar Opera a zeneszerző mindhárom színpadi művét bemutatta a hétvégén.

Gazda Árpád

2006. november 20., 00:002006. november 20., 00:00

A zeneszerző mindhárom színpadi művét bemutatták a kolozsvári operában

A nem kimondottan a nagyközönségnek, de nem is csak a „vájt fülűeknek” szóló konferencián Bartók Béla művészetéről és népzenegyűjtő munkásságáról hazai, illetve magyarországi szakemberek értekeztek. Záróelőadásában Selmeczi György elmondta, véleménye szerint a mai ember számára Bartók neve nem annyira a zeneszerzőt jelenti, hiszen manapság főként a folklorista Bartókot emlegetik. Selmeczi György felszólalásában arra is felhívta a figyelmet, hogy a művészetbe  beszüremlett a politika: az utóbbi években egyre inkább kiéleződött Bartók Kodállyal való szembeállítása, amely szerint Magyarországon Bartókot baloldaliként emlegetik, míg Kodályt jobboldaliként tartják számon. Fodor Attila A csodálatos mandarin helye a 20. század zenéjében című előadásából zenetörténeti csemegéket tudhatott meg az érdeklődő; például azt, hogy Bartók fiatalkori példaképe Richard Strauss volt. Németh G. István négy esettanulmány bemutatásával azt vizsgálta, hogy a 125 évvel ezelőtt született zeneszerző életműve hogyan hatott az erdélyi harmincasokra, például Cornel Ţăranura, Terényi Edére, Vermesy Péterre vagy id. Csíky Boldizsárra. Utóbbi a Bartók-centenáriumon, 1981-ben ezekkel a szavakkal emlékezett a zeneszerzőre: „rájöttem, Bartóknak csak utánzója lehetek, mert életműve zárt és befejezett”.
M. Tóth Géza magyarországi animációs filmrendező Bartók színpadának számítógépes megjelenítéséről értekezett. Elmondta, A csodálatos mandarin című Bartók-mű számítógépes animáció készítését 2004-ben kezdte el, és tavaly a budapesti Művészetek Palotájában mutatták be. A kolozsvári, vasárnap esti bemutatón fiatalok és idősebbek egyaránt kíváncsiak voltak a produkcióra, amellyel a fiatal művész kísérte a magyar opera zenekarának előadását. A legnagyobb érdeklődés azonban a szombat esti két előadást övezte, A fából faragott királyfi című táncjáték és A Kékszakállú herceg vára című opera több mint telt házat vonzott: zsúfolásig teltek a lépcsők is, és sokan állva nézték végig az előadásokat. A Kékszakállú herceg vára meglepetéssel szolgált az operakedvelő közönségnek: a többnyire koncertként előadott művet ezúttal „igazi” operaként adta elő Molnár Mária és Szilágyi János, Selmeczi György rendezésében, Lőrinc Gyula látványtervével. 


Erdővidék: zene minden nemzedéknek
n Bartók Béla szobrának megkoszorúzásával és operaesttel zárta a Bartók-év rendezvénysorozatát a baróti Városi Művelődési Ház. A háromszéki kisvárosban egész évben zajlottak Bartókról emlékező rendezvények, ezek keretében lépett fel például a Kolozsvári Magyar Opera szopránja, Székely Zselyke, karmestere, Kulcsár Szabolcs, illetve a magyarországi Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas szoprán, Pálinkás Péter tenorista és Vígh Kristóf zongoraművész, zeneszerző. Ugyanakkor háromszéki előadók részvételével A népdal élete Bartók kórusműveiben címmel dalos találkozót szerveztek, és megtartották az erdővidéki iskolások IV. Dalos Találkozóját. Szombaton félszáz baróti érdeklődő, zömmel diákok Marosvásárhelyen koszorúztak Bartók Béla marosvásárhelyi szobránál, este pedig a Kolozsvári Magyar Opera előadásait nézték meg.

------------


Márton Éva, Rostás-Péter Emese


Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés