2009. október 26., 10:472009. október 26., 10:47
Brînduşa Armanca intézetigazgató elmondta, hogy a 90 éve megalapított Bauhausra, a 20. század vizuális nevelésének legnagyobb hatású intézményére emlékeznek.
A MOME hallgatóinak kiállítása és az előadások az egyetemi kurzushét, valamint az Építészet Hónapja keretében a Malonyai villában működő intézetben lesznek, abban az épületben, amely a magyar szecessziós építészet egyik kiemelkedő jelentőségű alkotása – mondta Brînduşa Armanca.
A bukaresti Bauhaus-házakról elmondta, hogy nem egy tömbben találhatóak, hanem elszórtan a régi városközpont kanyargós utcáiban. Az előadások részeként beszél majd a romániai Bauhaus-törekvésekről Marius Marcu Lăpădat, a bukaresti építészeti egyetem tanára, Szlovákiából Zdenko Kolesar a 90 éves iskola aktualitásáról értekezik.
Az Állami Bauhaus intézményét 1919-ben alapította a két weimari művészeti iskola összevonásával Walter Gropius. A Bauhaus, a 20. század első felének legjelentősebb művészeti intézménye, a konstruktív törekvések központja és gyűjtőhelye nevelési módszerei és az alkotó művészet megújítása révén vált kiemelkedő szerepűvé.
Alapja a „Bauhaus-eszme”; Gropius szerint ez felelet arra, milyen képzettségre van szüksége egy művésznek ahhoz, hogy el tudja foglalni helyét a (gép)ipari társadalomban. A kiállítás november 10-éig lesz nyitva a Román Kulturális Intézetben.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.