Fotó: Nicu Cherciu
A Kolozsvárt elárasztó jól ismert filmes szörnyekről és a virtuális realitásról szól az idei TIFF – a valóságban eközben attól kell tartaniuk a filmkedvelőknek, hogy nem jut idejük minden kiszemelt programra.
2017. május 16., 15:152017. május 16., 15:15
A fontos, szimbolikus értelemben vett nyitásokról fog szólni elsősorban az idei kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) – jelentették be a június 2. és 11. között immár 16. alkalommal sorra kerülő seregszemle szervezői keddi sajtótájékoztatójukon.
Tudor Giurgiu fesztiváligazgató példaként azt hozta fel, hogy ebben az évben különösen gazdag kísérőprogramot állítottak össze a filmes szakembereknek, főként az Európa területéről érkező producereknek, rendezőknek.
Újdonságnak számít ugyanakkor a Malom (Bariţiu) utcai egykori divatházban helyet kapó multimédiás helyszín is: az InfiniTIFF elnevezésű program keretében bemutatott projektek a laikusok előtt is nyitottak lesznek, illetve főként a legkorszerűbb technológia iránt érdeklődőket vonzzák majd.
A kísérőprogramokért felelő Cristian Hordilă, a TIFF menedzsere rámutatott:
ezenkívül interaktív produkciókat vetítenek, amelyek során a nézők okostelefonos alkalmazással döntenek a szereplők további sorsáról vagy a végkimenetelről.
Újításnak, egyúttal azonban hagyománykövetőnek számít a TIFF idei reklámkampánya: a már a fesztivál honlapján és Facebook-oldalán is elérhető három videóban „szörnyek” árasztják el Kolozsvárt –
Mihai Chirilov művészeti igazgató rámutatott: most először használtak számítógépes animációt, úgynevezett CGI-t, tematikában azonban a tavalyi kampányt folytatják. A 2016-os TIFF reklámvideóiban civilek játszották el a filmtörténet klasszikus jeleneteit. Az alkotók és a szervezők abból indultak ki, hogy Kolozsvár, illetve bármelyik pontja tökéletes filmes háttérré válhat, idén ezt a meglátást vitték tovább, ezúttal azonban ismert színészek alakítják a karaktereket.
Tudor Giurgiu fesztiváligazgató egy másik, ezúttal kellemetlen változásról számolt be: az idei TIFF-en nem lesz vetítés az Egyetem utcai Művész moziban, a magántulajdonos ugyanis ingatlanfelújítási munkálatokba kezdett.
amely még 2014-ben volt TIFF-helyszín, a következő évben azonban a magas költségekre hivatkozva már nem vették igénybe az egyetem amfiteátrumát. Giurgiu most megjegyezte: a Művész mozi ideális, központi helyen, a TIFF-házzal szemben található, a Sapientia viszont felszereltség szempontjából jóval előnyösebb, „bőkezűbb”.
Mihai Chirilov művészeti igazgató szokása szerint javaslatokat tett arra, hogy mit érdemes mindenképpen megnézni az immár hagyományosan zsúfolt programból. Magyar vonalon Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét emelte ki, amely elnyerte az idei Berlini Filmfesztivál fődíját – a TIFF-en a rendező és Borbély Alexandra főszereplő is részt vesz. A filmet egyébként június 30-tól vetítik a romániai filmszínházak.
akinek Ernelláék Farkaséknál című alkotását mutatják be. A seregszemle magyar napjáért felelős Filmtett közleménye szerint ugyanakkor másodszor lesz látható a kincses városban nagyvásznon Deák Kristóf Oscar-díjat kiérdemelt Mindenki című rövidfilmje, ezenkívül bemutatják Vranik Roland menekültdrámába oltott szerelmi történetét, Az állampolgárt, Sopsits Árpád felkavaró, sorozatgyilkosos pszichothrillerét, A martfűi rémet, és látható lesz Gigor Attila Kút című nagyjátékfilmje is. A válogatásba Varga Ágota Vasgyökerek és Bereczki Csaba Soul Exodus dokumentumfilmje is bekerült.
Mihai Chirilov azt is elmondta:
– a nézőknek lehetőségük lesz bensőségesebben megismerkedni a két ország filmművészetével. A szervezők ugyanakkor két új szekcióval készülnek: az Alt.Rom.Com. keretében elsősorban nem a hagyományos értelemben vett, hanem a műfajt újraértelmező romantikus komédiákat láthatnak a fesztiválozók. A másik, minden bizonnyal kevésbé széleskörű közönségnek szóló szekció a Viva Erotica, amelynek keretében – az elnevezéshez híven – erotikus filmeket vetítenek kizárólag nagykorú nézőknek az Urania moziban.
Chirilov megjegyezte: a pikáns vonatkozáson túl a fesztiválozók azt is vegyék figyelembe, hogy olyan, digitális adathordozókon nem létező, elsősorban magántulajdonban levő, sokszor vitatott jogtulajdonú, elfelejtett alkotásokról van szó, „amelyeknek nem volt alkalmuk megőrződni”.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
szóljon hozzá!