
Díjnyertes kép. Nicolas Asfouri fotója tavaly ősszel készült egy Hong Kong-i tüntetésen
Fotó: World Press Photo/ Facebook
A világban történő drasztikus változásokat segít megérteni az évente megszervezett nemzetközi sajtófotó-kiállítás, a World Press Photo, amely most Kolozsváron látható augusztus 6-ig. A 2020-as kiállításra 125 országból több mint négyezer fotós nevezett be, ebből 44 képet állítanak ki.
2020. július 17., 18:082020. július 17., 18:08
Idén sem marad el, péntektől augusztus 6-ig látogatható a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban az évente megszervezett nemzetközi sajtófotó-kiállítás, a World Press Photo – közölték a vándortálat szervezői.
Tekintettel a járványhelyzetre, idén nem tartanak hivatalos kiállításmegnyitót, a tárlatot szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között lehet látogatni a járványügyi szabályok betartásával.
A tárlatot – amelynek kolozsvári kiállítását az Eidos Alapítvány szervezi – az egész világon bemutatják: évente 45 országban összesen több mint négymillióan tekintik meg.
– fogalmazott Cristian Movilă, az Eidos Alapítvány képviselője.
A 2020-as World Press Photo kiállításra 125 országból több mint négyezer fotós nevezett be több mint hétezer fotóval. A zsűri mindössze 44 képet válogatott be a tárlatra. Az általános hírek kategóriában első díjat nyert Nicolas Asfouri, az Agence France-Presse (AFP) munkatársának egy hongkongi tüntetésen, 2019. október 1-én készített fotója. A kiállításról további részletek a World Press Photo Facebook-oldalán találhatóak.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!