
2011. augusztus 26., 06:142011. augusztus 26., 06:14
Az öt országból érkezett 11 képzőművész meghívás alapján vehet részt a táborban. Romániából Balla Tibor, Lucia Dumitrescu, Constantin Grigoruţă, Jánosi Antal, Dan Tudor Truică és Ütő Gusztáv, Németországból Dóró Sándor, Ausztriából Fazakas Csaba, Svédországból Kasza Imre, Magyarországról pedig Tomsó Judit érkezett az idén Csíkszeredába.
„A Free Camp a szabad alkotásról szól, szobrászokat alapanyagok hiányában nem tudunk meghívni, de ezenkívül bármilyen műfaj képviseltetheti magát, performansz, installáció, táblakép, grafika, festészet és minden, amit két dimenzióban el lehet képzelni” – fejtette ki a Krónika megkeresésére Botár László, a tábor művészeti vezetője. A meghívottakat szakmai teljesítményük, valamint előzetes ismeretség alapján választották ki. Botár kifejtette, a résztvevők között van Munkácsy-díjas képzőművész, tanár, szervező, egyetemi oktató, szabadúszó is, de mint mondta, ahhoz, hogy ide meghívják, „valamit már le kellett tennie az asztalra”. Visszatérő képzőművész minden évben Fazakas Csaba, aki a tábor alapításában is részt vett.
Az elmúlt néhány napban már születtek különleges alkotások, amint Botár elmesélte, az is előfordult, hogy hajnali 5 óráig dolgoztak a művészek. „Fantasztikus a hangulat, miközben dolgozunk, szól a zene, néha összeülünk, beszélgetünk, vitatkozunk, aztán kibékülünk, mint egy igazi alkotói műhelyben” – mesélte lelkesen a művészeti vezető.
Dóró Sándor harmadjára vesz részt a táborban. Drezdában végzett festő és grafikus szakon, és jelenleg, mint mondta, három otthona van, hiszen Drezdán kívül Magyarországon is lakik, de Erdélyben is „otthon érzi magát”. „Két évvel ezelőtt látogattam el először Erdélybe, ez nagyon fontos tapasztalat volt számomra, és voltak ismerőseim, akikről tudtam, hogy idén részt vesznek ebben a táborban. Velük szerettem volna együtt alkotni” – magyarázta Dóró, aki elmondása szerint sorozatokat készít. „A nemes eszközök lehetőségeit kutatom, a korszerű akrilfesték és a papír találkozásából születnek a munkáim, amelyek nincsenek előre megtervezve, a saját lábnyomomból következtetem ki, mikor állok meg. A képek a pillanat fogságában készülnek, aztán elrendezem, sorba rakom őket” – fogalmazott a képzőművész.
Tomsó Judit elmondása szerint a figuralitás és a nonfiguralitás határán mozognak képei. „Vannak egészen jól beazonosítható dolgok, vannak kevésbé, a nézők asszociációs készségére bízom, mit látnak bennük” – fejtette ki a képzőművész.
A Free Camp idei anyagából augusztus 30-án nyitnak kiállítást 18 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában, a 2005-től 2010-ig szervezett táborok anyagából válogatott, Retrospektív című kiállítást pedig már meg lehet tekinteni a Siló Kortárs Művészeti Galériában.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.