Hirdetés

A regényíróban rejlő nő

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A rendszerváltás környéki eseményeket mutatja be Láng Zsolt Marosvásárhelyen élő író, a Látó irodalmi folyóirat szerkesztője Bestiárium Transylvaniae című regényfolyamának negyedik, A föld állatai alcímet viselő, befejező kötete, amelyet péntek délután a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban mutattak be.

2011. október 17., 09:462011. október 17., 09:46

Láng Zsolt Márton Evelin író, a Bukaresti Rádió magyar adásának szerkesztője kérdéseire válaszolva elmondta: a sorozatot az Erdélyi Fejedelemség 150 évével kezdte, és arra törekedett, hogy eljusson a jelenig.

„A mi jelenünk 1989, ha valaki nem tudta volna. Amikor az ember ír, sosem tud eljutni addig a pillanatig, amiben éppen él” – fejtette ki a szerző. A könyv főhőse egyébként egy Bori nevű 18 éves lány, aki szerint az érzelmek kozmikus jelenségek. „Azokban az időkben, amikor az emberek jobbnak látják elsorvasztani a lelküket, és így nem tudják befogadni az érzelmeket, akkor ezek az állatokba, fákba költöznek. Egy fa is tud szeretni, csak másképpen, mint egy ember” – mondta Láng.

A sorozat darabjai egyébként valóban a bestiáriumok kitalált állatait, vagy inkább Láng Zsolt saját bestiáriumának kitalált állatait vonultatják fel. A történet a rendszerváltás kori Szatmárnémetiben játszódik, a szerző ebben a városban nőtt fel, mint felidézte, a nagyapja kertjében valóban volt egy hatalmas diófa, amellyel gyerekkorában beszélgetett, és ha a kérgére tapasztotta a fülét, a fából rengeteg kis hangot hallott. Márton Evelin rákérdezett, hogy nem jelentett-e pluszerőfeszítést az, hogy női főszereplőt választott. Láng szerint egy férfi életének tetemes részét tölti a nők megfigyelésével, az ismeretlen iránti vonzalma miatt is, így számára sem volt nehéz a feladat. Ráadásul már középiskolás korában észrevette, hogy a lányok történetei  érdekesebbek, mint a fiúkéi.

„Egy lány nem ragaszkodik egy történet tanult befejezéséhez, mint a fiúk. Szerintem minden regényíróban egy nő írja a regényeket” – fejtette ki. Márton Evelin rákérdezett, hogy Láng állatai miért vannak „megverve” a századokkal korábbi eseményekre való emlékezés képességével. „Azért írtam, hogy visszahozzam ezeket a hajdan történt dolgokat is, hiszen mindenki azért ír, mert kevés neki a jelen, illetve reálisan gondolkodva belátja, hogy nem csak ennyi a világ. Ha megírsz egy történetet, a világ is annyival tágabb lesz” – válaszolt Láng.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés