2013. február 19., 06:572013. február 19., 06:57
Nagy Pál színházigazgató tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: Szálinger Balázzsal jó barátságban állnak, ennek köszönhető, hogy a Színházi Dramaturgok Céhe által a tavalyi évad legjobb magyar drámájának választott műnek Udvarhelyen tartják az ősbemutatóját.
Nagy Pál elmondta: már akkor tárgyaltak a mű esetleges bemutatásáról, amikor az még el sem készült teljesen. „Szálinger Balázs drámája oly gazdag, szerteágazó és bonyolult, hogy bajban vagyok, ha valami okosat, bölcset és szellemeset akarok mondani róla – fogalmazott a rendező. – Szerelem, politika, bosszú és ármány rejlik benne. Címével ellentétben magánéleti dráma, azt mutatja be, hogyan hatol be a politika mindennapjainkba.” Telihay Péter szerint az előadásból kiderül, milyen könnyen tönkre lehet tenni rengeteg életet azáltal, hogy a politikának megvannak a maga szabályai és „különös” erkölcsei. Az előadás díszletét is a rendező ötlete alapján építették meg. A rendező korábban az MTI-nek nyilatkozva reményét fejezte ki arra nézve, hogy a székelyudvarhelyi előadás apropóján „fel fogják fedezni” Magyarországon is a darabot, hiszen jó szerepek vannak benne, rendkívül szellemes annak ellenére, hogy a humora bonyolult, és drámailag mély műről van szó. „A szerző több olyan történetet ír meg, amelynek során a néző megrendül, később nevet, ismét megrendül, majd újból nevet” – mondta a rendező, aki szerint egy színdarabnak az a nagy erénye, amikor a közönség egyszerre tud nevetni és sírni. Telihay Péter küldetésének tekinti a magyar kortárs drámák bemutatását. Mint mondta, megszállottan keresi a magyar műveket függetlenül attól, hogy Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben vagy Kárpátalján íródtak. „Megszállottan hiszem, hogy a magyar darabokat, ha csak kicsit is színpadképesek, be kell mutatni” – mondta. Rámutatott: az elmúlt időszakban a kortárs magyar drámaírók megannyi friss áramot és fuvallatot hoztak be a drámairodalomba, ezért meg kell jelenniük a színpadon, hiszen szükségünk van rájuk. A rendező először dolgozik a székelyudvarhelyi társulattal, amelyről elmondta, hogy jó öszszetételű, és „fantáziagazdagon dolgozik”.
Simó Márton
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.