Hirdetés

A pokol egyik lejárata biztosan itt van – Anger Zsolt színészt Cannes-ban faggattuk élményeiről

Anger Zsolt Cannes-ban a vörös szőnyeges jelenése előtt •  Fotó: Anger Zsolt személyes archívuma

Anger Zsolt Cannes-ban a vörös szőnyeges jelenése előtt

Fotó: Anger Zsolt személyes archívuma

Bár az idei cannes-i filmfesztiválon nem szállhatott versenybe magyar produkció az Arany Pálmáért, nem maradt el a magyar jelenlét a vörös szőnyegen: Anger Zsolt színész, rendező Nanni Moretti legújabb filmjének mellékszereplőjeként vehetett részt a Riviéra fesztiválján. Az olasz versenyfilm nemcsak Anger Zsolt, hanem tematikája által is kötődik Magyarországhoz, az 1956-os forradalom is fontos szerepet játszik benne. A színészt a helyszínen faggattuk a filmről, a római forgatásról, az első „cannes-ozós” élményekről.

Tóth Gödri Iringó

2023. május 29., 19:062023. május 29., 19:06

2023. május 29., 19:072023. május 29., 19:07

– Beültem Nanni Moretti Il Sol dell'Avvenire (A Brighter Tomorrow – A jövő napja) című filmjének díszbemutatóval párhuzamos sajtóvetítésére, és egyszer csak azt láttam, hogy ott van egy magyar színész, ott van Anger Zsolt a vásznon. Hogy került egy olasz produkcióba?

– Bevallom, ezt én sem tudom. Rám írtak valami lehetetlen helyen – már nem emlékszem biztosan, talán az Instagramon, ahol csak úgy gyűlnek egy ritkán megnyitott mappában a különböző megkeresések, üzenetek. Ott találtam meg egy olasz casting director üzenetét, hogy engem égen-földön keresnek, nem érnek el.

Idézet
Mert hát nekem nincs ügynököm, hiszen ez Magyarországon nem egy annyira bevett rendszer, meg én nem vagyok az a nyomulós fajta.

A hölgyet, aki rám írt, Manuela De Santisnak hívják, és a munkái alapján azt lehet mondani, hogy mint casting director ő a legmagasabb polcon van az olasz filmiparban: Paolo Sorrentino filmjeit, meg az Ifjú pápa című sorozatot is ő castingolta. Ahogy válaszoltam, azonnal vissza is írtak, részletezték, hogy milyen videót küldjek vissza nekik –

Hirdetés
Idézet
ma már gyakran nem kell személyesen elutazni castingokra, mivel bárki képes otthon elkészíteni egy 4K-s videót, amit elküld.

Én rögtön mondtam, hogy nem beszélek olaszul – angolul és németül igen, mindkét nyelven játszottam filmben is és színpadon is –, az olasz tudásom a buongiorno és a ciao szintjén megáll. De azt mondták, hogy nem gond, megoldjuk, kapok majd coach-ot,

Idézet
ráadásul az is kiderült idővel, hogy a szerep egy magyar karakter, egy magyar cirkuszigazgató.

A film egyik rétege játszódik 1956-ban, amikor a „balhé kirobbanása” idején egy cirkusz, a Budavári Cirkusz az Olasz Kommunista Párt meghívására Rómában tartózkodik. Ennek a cirkusznak az igazgatóját kellett eljátszanom.

– Ha nem beszélt olaszul, hogyan készült fel az olasz nyelvű részek felmondására?

– Az öcsém, aki Velencében tanult operarendezést, tökéletesen beszél olaszul, így őt kértem meg, hogy tanítsa meg nekem azt a néhány sort, amit el kellett mondanom. De úgy éreztem, hogy még valami kell, hogy nem elég, így írtam egy kis monológot is magyarul, egy bemutatkozó szöveget, amibe egy kis humort is belecsempésztem. Az öcsém lefordította és azt is felmondtam. Megkértem az öcsémet, hogy csiszoljuk tökéletesre a hangsúlyaimat, így a felvételen az öcsém szerint tökéletes olaszsággal a következőket mondtam:

Idézet
ez és ez vagyok, ennyi éves, beszélek németül, angolul, de olaszul egyáltalán nem, minden szót, amit hallanak, azt előre betanultam, az öcsém segített nekem, ő fordította le, és nagyon remélem, hogy nem űz velem csúnya tréfát és nem az egyik vesémet árulom önöknek.

Szerintem ez „nagyon berúgta náluk az ajtót”, látták, hogy itt van egy csávó, aki ezt komolyan veszi, aki a tréfában nem ismer tréfát.

– Gondolom, hogy Rómában zajlott a forgatás. Mennyi ideig volt ott?

– Igen, Rómában zajlott, másfél hónapot tartott, és életre szóló barátságokat kötöttem ezalatt az idő alatt, illetve végig nagyon megtisztelve éreztem magam. Nagyon befogadó volt mindenki, és azt hiszem, hogy sokkal több emberrel kerültem közvetlen viszonyba, mint általában egy magyarországi forgatás során.

Idézet
Fontosnak, felnőttnek és európainak éreztem magam. És ami nagyon pozitív: nem gondoltam volna, hogy ha bemutatják a filmet Cannes-ban, én is részese lehet ennek, hiszen a magyar tapasztalat az, hogy általában csak a rendező meg a producer képviseli a filmeket a fesztiválokon.

De ez esetben negyven-ötven ember, szinte az egész stáb jöhetett, jött. A Fandango produkciós iroda, amely nemcsak Olaszországban, hanem egész Európában nagyon menő, nagyon figyelt arra, hogy mindenki megkapja ezt az élményt, hogy mindenki átélje a sikert. Számomra ez egy ritka és megtisztelő dolog. Körülbelül 15 éve tapasztaltam utoljára hasonlót, amikor Pusztai Ferenc nem volt hajlandó A nyomozó című filmmel a két főszereplő nélkül menni Karlovy Varyba.

Nanni Moretti filmjének stábja az ünnepélyes bemutató előtt (Anger Zsolt a jobb szélen) •  Fotó: Facebook/FestivaldeCannes Galéria

Nanni Moretti filmjének stábja az ünnepélyes bemutató előtt (Anger Zsolt a jobb szélen)

Fotó: Facebook/FestivaldeCannes

– Az volt az első nemzetközi fesztiváltapasztalata?

– Igen, akkor tapasztaltam meg először ezt a nemzetközi filmes világot, de most, így, látva Cannes-t, azt mondhatom, hogy az egy kis macska volt, ez meg egy mamut, mindenben a százszorosa annak, amit ott láttam, átéltem. Ez itt egyszerre izgalmas és szürreális, rengeteg pénz cserél gazdát, ötletek, jogok. A tőlünk száz méterre található öbölben olyan jachtok állnak, amelyeknek a tatja akkora, mint a társasház, amiben lakom – Szaúd-Arábia tízéves GDP-je ringatózik a kikötőben, miközben az esti, fancy partin egy környezetvédő azt osztotta, hogy kellene megmenteni a bolygónkat.

Idézet
Nagyon furcsa világ ez. Ha van a pokolnak lejárata (nem pejoratív értelemben) – szerintem több is van a világon, és egy párat megközelítettem az életem során –, hétszentség, hogy az egyik valahol itt van.

Rendkívül izgalmas ez az egész, érdekes belelátni, de úgy nézem egy kicsit, mint egy filmet. Nem fogom elhinni egyik napról a másikra, hogy én voltam cannes-i vörös szőnyegen. És nem fogom ettől azt hinni, hogy ezentúl egy másik állatfajhoz tartozom, 54 évesen már nem. De érdekes kaland volt, és hálás vagyok érte.

– Visszatérve a forgatásra: angol vagy olasz volt a munkanyelv? Megtanult egy kicsit olaszul a római tartózkodása alatt?

– Nagyon sokat tanultam olaszul. Először a filmes vezényszavakat tanultam meg. Úgy kezdtem olaszul tanulni, mint ahogyan egy gyerek tanulja az anyanyelvét: háromszázszor hallottam, hogy figyelem, csapó, forog, és akkor egy idő után tudtam. Volt egy csodálatos segítőm, egy magyar származású, de már Olaszországban született egyetemista lány. Sokan beszéltek angolul a stábból, Nanni is tud angolul,

Idézet
de azt szerették volna, ha mindenki az anyanyelvén dolgozhat, ha mindenki fogalmazhat úgy, ahogy neki tetszik, hogy lehessen szabadon gondolkozni, ahelyett, hogy azon gondolkodnánk, hogy hogyan fejezzük ki a mondandónkat egy idegen nyelven.

Ennek a lánynak nagyon sokat köszönhetek, nemcsak tolmácsként, hanem valamiféle személyi asszisztensként, sőt jó barátként. Én németet és angolt tanultam és azoknak a mélyére ásva láttam az összefüggéseket, de az olasz és a francia mindig egy-egy másik bolygó voltak számomra.

Idézet
De most volt egy pillanatom az olasz nyelvvel, mint amikor Neo elkezdi látni a számokat a mátrixban. Nem mondom, hogy megtanultam olaszul, de elkezdett foglalkoztatni a dolog,

ha van szabadidőm, olvasgatok leegyszerűsített, „lebutított” regényeket. Már nem érzem olyan távolinak az olaszt, ha valakik beszélgetnek, akkor el tudom dönteni, hogy a mosógépszerelésről vagy a sakk alapszabályairól van-e szó – egy éve ez sem ment, a témát sem tudtam meghatározni. A forgatáson eljött egy pillanat – akkor kezdem el látni a mátrixot –, amikor Sarah már nem kellett fordítson, amikor Nanni instruált. Ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy. Én fontosnak tartom, hogy ne bújjunk el a nagyon szép, nagyon ritka, nagyon nehezen megtanulható nyelvünk mögé.

Cannes-i szelfi a film stábjával (Anger Zsolt a bal oldalon) •  Fotó: Anger Zsolt személyes archívuma Galéria

Cannes-i szelfi a film stábjával (Anger Zsolt a bal oldalon)

Fotó: Anger Zsolt személyes archívuma

– Mikor, hogyan tudta meg, hogy a filmet bemutatják Cannes-ban? Hogyan készült erre? Esetleg faggatózott kollégáktól, akik már megfordultak a vörös szőnyegen?

– Magamnak akartam ezt azt élményt, nem akartam mintákat követni. Szmokingom volt, beszereztem néhány éve egy díjátadó miatt, de azt, hogy mit viseltem, nem tartottam lényegesnek. A lényeges az volt, hogyan is tudtam meg, ugyanis ez nem úgy történt, hogy a 34. asszisztens küldött egy meghívót, hanem maga Nanni Moretti hívott, hogy a filmet vetítik Cannes-ban. De ő nem mondta, hogy én is megyek, csak, hogy „megyünk” Cannes-ba, én meg gratuláltam. Ő nyilván azt hitte, hogy megértettem, hogy én is meg vagyok hívva, de én csak azt értettem meg, hogy a film bejutott. Néhány héttel később jött egy email a részletekkel, hogy Cannes-ban mikor és hol kell átvenni a nyakba akasztóst, stb. Én meg visszaírtam, hogy akkor tényleg én is megyek Cannes-ba? És írták, hogy persze, hát a Nanni felhívott, hogy megyünk.

– Hosszú távon mit jelent Önnek, mint színésznek egy cannes-i jelenés?

– Nyilván a következő héten meg fog ugrani az IMDb rangom, aminek egy nagyon bonyolult matematikája van: az is számít, hogy ha bejelentenek valamit, amiben benne vagy, ha bemutatnak valamit, vagy ha a nézők sokszor keresnek rá a nevedre. Gondolom, ha most a vörös szőnyegen tíz centire a legnagyobb olasz sztárokról készült rólam ötmillió fénykép és a nevem is elhangzott a híradásokban –megjelent az internetes híradásokban helyesen leírva –, akkor sokan lesznek kíváncsiak.

Idézet
Ez egy jó belépő, egy olyan pillanat színészként, amit fontos megragadni.

Illetve a stábtagokkal is elindult valami, alakul valami, továbbá egy nagyon neves ügynökkel is felvettem a kapcsolatot a film által, mert szeretném, ha ennek lenne folytatása. Most úgy néz ki, hogy ez az ügynök „be fogja dobni” a nevemet és képeimet.

– Este végigsétált a vörös szőnyegen, megnézte a filmjét, gondolom, elment egy zártkörű bulira. Reggel mi volt az első dolga? Kritikákat, véleményeket keresett, olvasott a filmről?

– Reggel felkeltem, és rácsodálkoztam arra, hogy egy kedves kolozsvári hölgy az egyetlen, aki érdeklődik az iránt, hogy itt történt valami. Az ember azt érezheti, hogy az egész világ minden mozdulatát mikroszkóppal figyelte a vörös szőnyegen, de ha most beírom a Google-be a nevem, az elmúlt 24 órából semmi híradás (szerk. megj.: az interjú a bemutató utáni reggelen készült, azóta több magyar nyelvű portál is beszámolt Anger Zsolt cannes-i jelenéséről). Bár tény, hogy az elmúlt két évben színészként nem alkottam semmi maradandót, inkább a csatornámon főzőcskéltem (szerk. megj.: PhotoKitchen – Anger Zsolt Konyhája), illetve rendezőként dolgoztam: én voltam a főrendezője a Séf meg a többiek című orosz licenszű hatévados sorozatnak, de sajnos azt egy évad leforgatása után a háború befullasztotta. Talán majd most.

– Említette, hogy a filmben kiemelt fontosságú esemény az 1956-os forradalom. Erről, mármint magáról a szabadságharc történelmi jelentőségéről, az eseményekről beszélgettek a kollégákkal, stábtagokkal?

– Nyilván, sokat. Silvio Orlando kollégám, az, aki a leginkább tisztában volt, van azzal, hogy mit jelentett ’56 nekünk, magyaroknak, illetve, hogy mi van most épp Magyországon. Vele sokat beszélgettünk. De egyébként érdekes az, hogy a film tulajdonképpen egy párhuzamos valóságot mutat be. A film főszereplője Giovanni – aki tulajdonképpen Nanni Moretti, hisz az alkotói filmek készítői, mint tudjuk, elsősorban saját magukról beszélnek –, történetében a valóság és a fikció keveredik. Nanni, ha nem is úgy, mint Tarantino –, aki úgy megváltoztatja meg a történelmet, hogy az hihető –, a filmben egy alternatív valóságot épít fel: az események nyomán az Olasz Kommunista Párt szakít a szovjetekkel. Ez a valóságban nem történt meg, de ad egy „fényesebb” lehetőséget a jövőre, hogy talán így is történhetett volna, és ma is boldogan oszthatnánk Marx és Engels tanait.

Idézet
Alapvetően nem volt lényeges a történelmi hűség, csak a hangulat, a jelleg, az a nyomasztó levegő.

A hangulatot pedig Nanni sztereotip eszközökkel éri el, és bár a sztereotípia lehet pejoratív jelentésű, itt szerintem ez dicséretes. Ahogy nekünk Ady és Trianon, nekik az O sole mio és Anita Ekberg a szökőkútban csörgedezik az ereikben. A film által ezek előtt teszi tiszteletét fanyar humorral mesélve egy közel hetvenéves gyerek.

korábban írtuk

Cannes: Justine Triet zsebelte be az Arany Pálmát a nagy visszatérők elől, magyar filmet is díjaztak
Cannes: Justine Triet zsebelte be az Arany Pálmát a nagy visszatérők elől, magyar filmet is díjaztak

Szombat este lezárult a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, mely számos alkotó nagy „visszatérését” jelentette, olyan rendezők új filmjeinek bemutatójára került sor a versenyprogramban, mint Aki Kaurismäki, Wim Wenders vagy Ken Loach.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Krasznahorkai László Nobel-díjának hiteles másolatát állították ki Gyulán

Krasznahorkai László, Gyula városának első Nobel-díjas írója egy különleges ajándékkal gazdagította a magyarországi történelmi fürdővárost: Nobel-díjának egy hiteles másolatát adományozta szülővárosának.

Krasznahorkai László Nobel-díjának hiteles másolatát állították ki Gyulán
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Mi a magyar? Kultúra? – A magyar kultúra napját ünneplik a gyalui várkastélyban

Kortárs költők részvételével tartott panelbeszélgetéssel, koncerttel ünneplik a magyar kultúra napját január 24-én, szombaton Erdélyben, a gyalui várkastélyban – tájékoztatta az MTI-t a rendezvény szervezője, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.

Mi a magyar? Kultúra? – A magyar kultúra napját ünneplik a gyalui várkastélyban
2026. január 14., szerda

Cáfolja a budapesti és a kolozsvári színház a Tompa-rendezéssel kapcsolatos spekulációkat, megszólalt Silviu Purcărete is

A budapesti Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház közös nyilatkozatot bocsátott ki az előadásról, amelyet Tompa Gábor, a kincses városi teátrum igazgatója állít színpadra a magyar fővárosban, ám a bemutató elmaradt.

Cáfolja a budapesti és a kolozsvári színház a Tompa-rendezéssel kapcsolatos spekulációkat, megszólalt Silviu Purcărete is
2026. január 12., hétfő

Golden Globe-díjátadó: tarolt az Egyik csata a másik után, de Timothée Chalamet legyőzte Leonardo DiCapriót

A Leonardo DiCaprio nevével fémjelzett film, az Egyik csata a másik után című fekete komédia, valamint a Hamnet című dráma vitte el a vasárnap este a kaliforniai Beverly Hillsben megrendezett 83. Golden Globe-díjátadó filmes fődíjait.

Golden Globe-díjátadó: tarolt az Egyik csata a másik után, de Timothée Chalamet legyőzte Leonardo DiCapriót
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Szentes Zágon kiállításával ünneplik a romániai fotóművészet napját Bukarestben

Szentes Zágon kolozsvári művész GDAŃSK50 Photo Remake Project fotókiállításával ünnepli a romániai fotóművészet napját Bukarestben a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ.

Szentes Zágon kiállításával ünneplik a romániai fotóművészet napját Bukarestben
2026. január 08., csütörtök

Tényfeltáró bizottság vizsgálja az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági kapcsolatait

Szakmai tényfeltáró bizottság alakult az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági vonatkozásainak vizsgálatára – közölte a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.

Tényfeltáró bizottság vizsgálja az erdélyi magyar irodalmi élet 1989 előtti állambiztonsági kapcsolatait
2026. január 07., szerda

Néhány hónapra „eltűnik” a magyar királyok koronázási palástja

Különleges biztonsági intézkedések mellett kedden kiemelték a magyar koronázási palástot vitrinjéből a Magyar Nemzeti Múzeumban. A történelmi ereklye az épületen belül ideiglenesen egy másik védett helyet kapott.

Néhány hónapra „eltűnik” a magyar királyok koronázási palástja
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Elhunyt Tarr Béla filmrendező

Meghalt Tarr Béla filmrendező kedden – közölte az MTI-vel Fliegauf Bence rendező a család nevében.

Elhunyt Tarr Béla filmrendező
Elhunyt Tarr Béla filmrendező
2026. január 06., kedd

Elhunyt Tarr Béla filmrendező

2026. január 06., kedd

Vízkereszt, a megújulás ünnepe: január 6. a keresztény liturgiában és a néphitben

Január 6. a keresztény liturgiában Vízkereszt vagy a Háromkirályok ünnepe, a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdete is egyben. A katolikus egyházban a pap megszenteli a vizet, e naphoz számos népszokás is kötődik.

Vízkereszt, a megújulás ünnepe: január 6. a keresztény liturgiában és a néphitben
2026. január 05., hétfő

Koncertmustra 2026: a rock és a klasszikusok kedvelői örülhetnek a leginkább

A 2026-os év már most körvonalazódik a közép-kelet-európai koncertnaptárban, és bár Erdély továbbra sem számít turnéközpontnak, idén Kolozsvárra is érkeznek komoly nevek.

Koncertmustra 2026: a rock és a klasszikusok kedvelői örülhetnek a leginkább
Hirdetés
Hirdetés