Fotó: Eric Gaillard/Reuters
A svéd Ruben Östlund The Square (A négyzet) című alkotása nyerte el vasárnap az Arany Pálmát a 70. cannes-i fesztiválon. A film az álszent nyugati világot pellengérezi ki és a humanista értékek mellett foglal állást.
2017. május 29., 09:532017. május 29., 09:53
A 2014-ben a Lavina című tragikomédiájával az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) válogatásban nagydíjat nyert alkotó ismét egy keserű, de a korábbinál sokkal összetettebb, meglepő és abszurd fordulatokkal teli szatírát forgatott. Három évvel ezelőtt az Un Certain regard kategória fődíját Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje vitte el, akinek legújabb alkotása, a Jupiter holdja idén a hivatalos versenyprogramba kapott meghívást, de nem nyert díjat.
A 43 éves Ruben Östlund most először versenyezhetett az Arany Pálmáért. A kortárs művészet körüli képmutató világot és a burokban élő individualista elitet fekete humorral bíráló alkotásának főhőse Christian, egy stockholmi palotában működő kortárs képzőművészeti múzeum igazgatója, akit a dán Claes Bang alakít. Miközben The Square címmel a szolidaritás és a tolerancia kérdéséről készít elő egy tárlatot, zsebtolvajok ellopják a mobiltelefonját és a papírjait, s ez teljesen felborítja a jól berendezett, kényelmes életét.
Fotó: Antonin Thuillier/AFP/Getty Images
Az addig a „politikailag korrekt” világában mozgó, sikeres és jól szituált kurátor névtelen fenyegetőlevelet ír a rablóknak, akiket a GPS-ének köszönhetően sikerül megtalálnia egy szegény elővárosában, s ezzel lavinaszerűen indít be egy váratlan eseménysorozatot. A magát feddhetetlennek gondoló, kedves, de szerencsétlen fickó, tekintély nélküli apa, szánalmas szerető magánéleti kudarcsorozata lassan eléri és tönkreteszi az addig sikeres szakmai pályafutását is a múzeumban.
- hangsúlyozta a rendező Cannes-ban, aki saját bevallása szerint a vallási, jobb- és baloldali politikai vitáktól függetlenül a humanista értékek fontosságára kívánja filmjével felhívni a figyelmet.
A Pedro Almodóvar spanyol filmrendező vezette kilenctagú zsűri a Nagydíjat a francia Robin Campillo 120 battements par minute (Percenként 120 szívverés) című alkotásának ítélte, amely szombaton már elnyerte a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját is. A film az Act Up AIDS-ellenes mozgalomnak a megalakulását követő első éveiről szól az 1990-es években. A mára országosan ismertté vált egyesületet egy maroknyi, a betegségét addig magányosan élő fiatal alapította meg azzal a céllal, hogy szembesítse a francia politikát a saját felelősségével az AIDS elleni harcban. Az elszánt csoport egyszerre harcolt a halállal, a társadalom, a média és a laboratóriumok közönyével szemben.
A film rekonstruálja az egyesület heti rendszerességgel tartott vitamegbeszéléseit és akcióit, sikerét azonban feltehetően annak köszönheti, hogy
középpontjában egy fertőzött és egy nem beteg fiú szerelmi történetével. A főszerepeket Adele Haenel kivételével ismeretlen francia színészek alakítják.
A legjobb rendezés díját Sofia Coppola Csábítás című filmjének ítélte oda a zsűri. A Nicole Kidman főszereplésével készült alkotást Don Siegel 1971-es, A tizedes háreme című filmje ihlette. A történet az amerikai polgárháború idején egy lányiskolában játszódik, ahova beszállítanak egy sebesült katonát (Colin Farrell). Az eredeti változat a férfi szemszögéből meséli el az eseményeket, az újabb feldolgozás a női főszereplőre koncentrál. Nicole Kidman kapta meg egyébként a 70. cannes-i fesztivál évfordulójára alapított különdíjat.
A zsűri díját Andrej Zvjagincev orosz rendező Loveless (Szeretethiány) című drámája vihette haza. Az orosz versenyfilm, amely a kritikusok egyik másik nagy kedvence volt a fesztiválon, egy válófélben lévő moszkvai házaspár és elveszett 12 éves fiuk történetén keresztül ad keserű látleletet az értékvesztett és individualista kortárs orosz társadalomról.
A legjobb forgatókönyv díját megosztva kapta a görög Jorgosz Lantimosz angolul forgatott Egy szent szarvas meggyilkolása című radikális alkotása, amely egy sebész és egy tinédzser furcsa kapcsolatát mutatja be, aki fokozatosan fészkeli be magát a sebész családjába, valamint Lynne Ramsay skót rendező You Were Never Really Here című thrillere. Ez utóbbi film főszerepét, egy bérgyilkossá lett amerikai háborús veteránt alakító
a németországi török rendező Fatih Akin In the Fade (A sötétben) című politikai krimijének főszerepéért. A egykori német topmodell Diane Kruger először forgatott filmet anyanyelvén. A történet szerint a hamburgi születésű Katja török származású férje, egy volt kábítószer-kereskedő és hatéves kisfiuk egy merényletben életét veszíti. Miután kézzelfogható bizonyíték hiányában a bíróság felmenti a neonáci tetteseket, az összeomlás szélén álló Katja a személyes bosszú mellett dönt.
Fotó: Regis Duvignau/Reuters
A legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 27 éves Jang Qiu kínai rendező A Gentle Night (Egy szelíd éjszaka) című negyedórás kisfilmje érdemelte ki, amely egy gyerekét kereső anyáról szól. Teppo Airaksinen finn rendező The Ceiling című rövidfilmje pedig elismerő oklevelet kapott. A fesztivál hivatalos és párhuzamos szekcióiba beválogatott elsőfilmek közül a legjobbnak járó Arany Kamera-díjat egy francia alkotás, Léonor Serraille Párizsban játszódó Jeune femme (Fiatal nő) című filmje kapta, amelyet az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásban mutattak be.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
szóljon hozzá!