A nagyidai cigányok táncváltozata Nagyszalontán

•  Fotó: Experidance.hu

Fotó: Experidance.hu

Arany János A nagyidai cigányok című költeményének táncváltozatát mutatja be a kétszáz éve született költő szülővárosában, Nagyszalontán a magyarországi Experidance táncszínház.

Krónika

2017. szeptember 07., 12:392017. szeptember 07., 12:39

A pénteken 19 órától a Hajdúk terén, a szabadtéri nagyszínpadon tartandó előadásra jegyek a Magyar Házban és a művelődési házban kaphatók.

Álomszerű tánckomédiában bomlik ki Európa vándor népének, a cigányoknak a színes világa az Experidance előadásában.

Mint a táncszínház honlapján olvasható, Csóri vajda, a vándorcigányok vezére cigányország felemelkedéséről és dicsőségéről álmodik. A csúf valóságban viszont ő és kis közössége Nagyida várában rekedt, melyet az osztrák seregek ostromolnak.

A magyar védők az éj leple alatt menekülnek a reménytelen helyzetből, sorsára hagyva Csórit és népét. Mit is tehetnének hát az örökké vidám cigányok? Örömünnepet rendeznek, esznek-isznak, táncolnak, hiszen ehhez értenek a legjobban. Nagy vigasságukban még ez ellenséget is sikerül elijeszteniük, ám sajnos a szerencse forgandó.

A 16. századi magyar monda alapján készült tánckomédia a Magyarországon élő cigányok kincset érő kultúráját mutatja be a mozdulatok nyelvén.

Román Sándor koreográfiája nem csak a cigány néptáncokat szőtte bele a nagyidai mulatozásba, de azokat a táncokat is, melyekkel a cigányság vándorlása során találkozott. Török, perzsa, indiai és egyiptomi elemek teszik teljessé az előadást.

Arany János Galéria

Arany János

A szabadságharc bukását követő megtorlás éveiben írta legnagyobb epikus költőnk egy akkoriban közismert adomára építve A nagyidai cigányokat.

A mű szerzője önvallomása értelmében abból a lelkiállapotból született, amelyben „meghasonolva torzképek festésében akartam kárpótlást keresni”,

azzal a humorral, mely „halandó létünk cukrozott epéje”. A kortársak azonban inkább az epét érezték ki „a költői önkínzás remekművéből” , s a „pesszimizmus nyelvöltögetését” látták benne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról