
Öt helyszínen, köztük a budapesti Művészetek Palotájában (Müpa) mutatja be A tékozló fiú című előadását december 8–12. között a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes.
2014. december 08., 18:202014. december 08., 18:20
A turné első helyszíne Nyírbátor volt hétfőn. A körút keretében kerül sor a „táncszínházi sorsjáték\" budapesti premierjére is: a Nemzeti Táncszínház meghívására kedden 19 órától a Művészetek Palotájában lép színpadra a társulat.
A budapesti premiert követően szerdán Abonyban, csütörtökön Szatmárnémetiben, pénteken pedig Nagybányán látható majd az előadás. A Háromszék Táncegyüttes előadása Ivácson László rendező-koreográfus sajátos koncepciójában a népi kultúra, pontosabban a népzene és néptánc eltékozlását jeleníti meg.
„A bibliai alaptörténetből kiindulva az előadás a színház eszközeivel, a hagyományos néptánc és modern mozgáselemek ötvözésével fogalmaz meg aktuális kérdéseket. Mi a szerepe nagyapai örökségünknek a jelen életkörülményei között? Többek vagyunk-e egyszerű fogyasztónál, statisztikai adatnál? Pilinszky-t parafrazálva pedig az atyai háztól eltávolodó, vagy visszavezető úton járunk-e?\" – olvasható a produkció ismertetőjében.
Az előadás rendező-koreográfusa Ivácson László, a rendező munkatársa Fazakas Misi. A produkcióban a Heveder zenekar muzsikál, Erőss Judit énekel, közreműködik Éltes Áron. Előadja a Háromszék Táncegyüttes tánckara, a Fiú szerepében Tőkés Csaba Zsolt, a Gyökérember szerepében Bajkó László látható. A turné megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!