Hirdetés

A Mit csináltál három évig? című előadással ünnepli harmadik születésnapját a Váróterem Projekt

Stílszerűen a Mit csináltál három évig? című előadásával, majd azt követően pezsgőbontással ünnepli harmadik születésnapját a kolozsvári Váróterem Projekt alternatív színházi társulat szombaton 19 órától a Tranzit Házban.

2013. január 10., 08:352013. január 10., 08:35

Imecs Levente, a társulat egyik alapító tagja a Krónikának elmondta: a produkciót eredetileg élő zenével játsszák, a gitárosuk keze azonban megsérült, de ennek ellenére sem merült fel, hogy másik előadással ünnepeljenek, hiszen kihagyhatatlan volt ez a cím, így szombaton felvételről megy majd a zenei aláfestés.

Az előadás címe egyébként eredetileg a frissen végzett egyetemistáknak címzett kérdés, a társulat három évére visszatekintve ugyanakkor Imecs elmondta, nagyon nehéz volt a projektet életben tartani, mégis sok örömük is származott a vállalkozásból. Főleg annak örülnek, hogy mostanra kialakult a közönségük, amely főként egyetemista fiatalokból áll, sokan rendszeresen eljárnak az előadásaikra. Kérdésünkre Imecs Levente elmondta, meglátásuk szerint a szakma az utóbbi időben kezdett felfigyelni rájuk, egyre gyakrabban jelennek meg kritikák a produkcióikról.

„Persze nemcsak jókat írnak rólunk, előfordul, hogy egy-egy előadást nagyon negatív kritikával illetnek, de egy fiatal társulat számára, amely most keresi a saját önkifejezési formáit, ezek az észrevételek is nagyon hasznosak. Az a célunk, hogy fejlődjünk, így mindenfajta visszajelzésnek örülünk” – fogalmazott.

Felvetésünkre, miszerint a társulat neve egyfajta átmenetiséget sugall, Imecs Levente elmondta, nem csupán ugródeszkaként tekintenek a Váróteremre, nem az a céljuk, hogy ennek segítségével irányítsák magukra a kőszínházak figyelmét munkaszerződések reményében, éppen ellenkezőleg: hosszú távú terveik vannak, és bár anyagilag folyamatosan bizonytalan a helyzetük, idővel szeretnének ilyen tekintetben is stabilitást kialakítani. „Ugyanakkor a Váróterem lehetőség is a frissen végzett, vagy még a színiegyetemen tanuló diákoknak, több tagcserén is túl vagyunk, egyik fontos alapemberünk is elment egy időre, de az alapítókkal együtt komolyan vesszük ezt a társulatot” – mutatott rá.

A fiatal társulat pályázati forrásokból finanszírozza az egyes produkciók létrehozását, amely természetesen nem fedezi a tagok anyagi szükségleteit, így mindenkinek van „polgári” foglalkozása is. Az eltávozott alapember egyébként Visky Andrej (ifj. Visky András), aki jelenleg az Egyesült Államokban tanul rendező szakon, Imecs azonban reméli, hogy tanulmányai befejeztével visszatér hozzájuk, így a Váróteremnek lenne egy „házi rendezője”. Visky rendezte a korábbi Bánk bán? Jelen! című osztálytermi előadást is, amelyet a közeljövőben felújítanak, és amellyel tájolni is szeretnének. Hasonló, osztálytermekben előadható produkciók létrehozását tervezik, de a szociális, társadalmi kérdéseket boncolgató produkciók sorát is bővítenék, mint amilyen a Mit csináltál három évig? vagy legutóbbi, cím nélküli produkciójuk, amely a hajléktalanok világába kalauzolja a nézőket.

A közeljövőben egyébként a Kolozsváron, rendező szakon tanuló Botos Bálint darabját mutatják be a szerző rendezésében, majd egy, Heltai Gáspár-fabulák alapján készült ifjúsági produkciót visznek színre Rumi László magyarországi bábrendező vezetésével. Ezzel a produkcióval ismét újfajta technikát próbálnak ki: a szereplőket tárgyak segítségével „keltik életre”, a farkas például kés lesz, a bárány pedig virsli.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés