
Jelenet a filmből. A Moszkva tér 1989-ben, a rendszerváltás idején játszódik Budapesten
Fotó: Facebook
A magyar film napját idén megünneplik a román fővárosban is: a Balassi Intézet bukaresti központja Török Ferenc első nagyjátékfilmjét, a Moszkva tér című filmet tűzi műsorra kedden.
2019. április 29., 18:452019. április 29., 18:45
A Magyar Nemzeti Filmalap kezdeményezésére tavaly óta április 30. a magyar film ünnepe. A hagyományteremtő céllal indított naphoz tavaly Magyarországon több mint 100 szervezet csatlakozott, és mintegy 50 helyszínen voltak magyar filmes programok. A programsorozat 2019-ben is folytatódik, ehhez csatlakozik a Balassi Intézet és a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság.
Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek hétfőn elmondta: Török Ferenc Moszkva tér című generációs kultfilmjét a 30 éve szabadon elnevezésű emlékév keretében megvalósuló eseménysorozatuk előfutáraként vetítik, idén ünneplik ugyanis a temesvári felkelés és a kelet-közép-európai rendszerváltozás 30. évfordulóját.
– emlékeztetett az igazgató.
Mint rámutatott: az elmúlt években a román közönség és a szakma különös érdeklődéssel követi a magyar filmipar nemzetközi sikert arató alkotásait. A magyar filmek romániai sikerét az is mutatja, hogy az elmúlt időszakban két magyar alkotás is díjat nyert romániai filmfesztiválokon. A politikai témájú filmeket bemutató Cinepolitica fesztiválon Szász Attila Örök tél című történelmi filmdrámája kapta a legjobb filmnek járó díjat, az emberi jogokra koncentráló One World Romania dokumentumfilm-fesztiválon pedig Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című alkotása nyerte az egyetlen díjat, amely idén először a Román Kulturális Intézet által biztosított anyagi juttatással is együtt járt – mondta az igazgató.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!