
Marosvásárhelyre tartva Szegeden tartott egy kis megállót Mága Zoltán és Bodrogi Gyula
Fotó: Facebook/Mága Zoltán
Különleges és egyedi produkciókkal színesített gálakoncertet ad az Új kenyér ünnepén, a Szent István-napi eseménysorozat megkoronázásaként Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész augusztus 20-án a marosvásárhelyi várban, melynek egyik sztárfellépője a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, Bodrogi Gyula és György Levente, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója lesz.
2024. augusztus 20., 13:282024. augusztus 20., 13:28
Augusztus 20-án, az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére már 10. alkalommal tartják meg Marosvásárhelyen az Új kenyér ünnepét. Az idei program egyik kimagasló eseménye lesz Mága Zoltán Prima Primissima-díjas hegedűművész koncertje, amelynek kezdetén a magyar történelmi egyházak képviselői megáldják és megszentelik az új kenyeret.
A kiváló egészségnek örvendő színészikon autóval teszi meg az oda-vissza mintegy 1200 kilométeres távolságot, mert mint fogalmazott, az erdélyi magyarságot nem is lehetne szebb napon köszönteni, mint augusztus 20-án – olvasható Mága Zoltán Facebook-oldalán.
Fotó: Facebook/Mága Zoltán
aláhúzva, szinte minden nagyszabású koncertsorozatának ezért válik részesésévé Erdély és kiváltképp Marosvásárhely, a székelység művelődési, oktatási és szellemi központja.
A 18 órakor kezdődő gálakoncerten a Liszt Ferenc-díjas hegedűművész mellett közreműködik a Budapesti Primarius Szimfonikus Kamarazenekar és a Budapesti Gipsy Virtuózok kíséretében György Levente karmester és nemzetközi hírű operaénekes, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója, Borsos Edith operaénekesnő, valamint a marosvásárhelyi válogatott énekkar és a Borsika néptáncegyüttes is.
Nagyváradon másodszor rendezik meg szeptember 4. és 6. között a Zsidó Kulturális Napokat. A rendezvény kapcsán Rézműves Róberttel, a Nagyváradi Zsidó Hitközség kántorával és előimádkozójával beszélgettünk.
A roma kultúra ihlette alkotásokat sorakoztat fel a RROMA Film Festival, amelyet szeptember 4. és 6. között szerveznek meg Brassóban és a Brassó megyei Ágostonfalván.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
szóljon hozzá!