2013. január 02., 20:472013. január 02., 20:47
A szövetség célja, hogy 14 ezer aláírást gyűjtsön össze 35 olyan magyarországi településről, ahol bukovinai székelyek és leszármazottaik élnek – mondta Csibi Krisztina. Azért 14 ezret, mert 1941-ben ennyien települtek Magyarországra – tette hozzá.
A csobánokról elnevezett bukovinai betlehemes a népcsoport sajátos történelme során egyedülálló módon maradt fenn, és ma is virágzik. A népszokásnak több változata van, de az egyes változatok lényegesen nem térnek el egymástól – mondta a szövetség elnöke; utoljára december 24-én este Bonyhádon a Tolna megyei Tevelen élő fiatalok az istensegítsi szokást elevenítették fel előadásukban.
A csobánolás az egyik legarchaikusabb elemeket őrző, a csíki betlehemessel rokonítható magyar népszokás. Mária és az angyal öltözetében a bukovinai női népviselet jelenik meg, a pásztorok – székely szóhasználatban képnek nevezett – maszkja pedig kereszténység előtti pogány elemeket őriz. A szövetség 2013 áprilisáig gyűjti magánszemélyek, szervezetek támogató nyilatkozatait, azt követően küldi el jelölését a szellemi kulturális örökség nemzeti bizottságához.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.