
Fotó: Pál Árpád
Újabb programokkal készül a hétvégén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közel egy éve alakult kolozsvári ifjúsági szervezete. Az EMKISZ az első erdélyi magyar, elsősorban a kultúrára összpontosító ifjúsági szervezet.
2017. március 30., 13:262017. március 30., 13:26
Közel egy éve alakult meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ), amely Erdélyben az első, kifejezetten a kultúrára összpontosító magyar ifjúsági szervezet, amely „atyjának\" tekinti az 1884-ben megalakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet (EMKE). A kolozsvári székhelyű EMKISZ célja, hogy a közművelődés és a művészetek iránt érdeklődő fiatalok számára hasznos és ismeretterjesztő tevékenységeket szervezzen, segítse a tagok szakmai fejlődését.
„Múlt év április 9-én az EMKE éves közgyűlésén fogadták el az ifjúsági szervezet megalakulásának tervét, ezt követően április 24-én megtartottuk az EMKISZ alakuló ülését. Szervezetünk alapító tagjai már a 2015-ös évben debütáló Kultivál – Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál szervezésében is aktívan részt vettek, és nagy tervekkel vágtunk bele az új szervezet felépítésébe. Az elmúlt évben már sok rendezvényt szerveztünk, többek között a Könyvturi | élőKönyvtárat Kolozsváron és Szilágysomlyón, az Irodalmi élő könyvtárat a 6. ünnepi könyvhéten, a II. Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázat beharangozó koncertjét és díjkiosztó gáláját\" – mondta el a Krónikának Mák Arany, az EMKISZ szervező alelnöke.
Hozzátette, a szervezet múlt héten tartotta első, tisztújító közgyűlését, ahol a jelen lévő tagok a következő három évre megszavazták elnöknek Tamás Csillát, gazdasági alelnöknek Mikó Gergelyt és titkárnak Sándor Csillát. „A közgyűlésen ismertettük az idei év programtervét, a legközelebbi rendezvényünk a Könyvturi | élőKönyvtár. Pénteken és szombaton bőséges könyvkínálattal, munkahelyi sztereotípiákat megtestesítő »élőkönyvekkel« és színes programokkal várjuk az érdeklődőket a Könyvturi harmadik kiadására. Az esemény az évek során kinőtte magát, így idén kétnapos lesz, a látogatók a kolozsvári Szabók bástyájában frissíthetik fel könyvtárukat, és nézhetnek szembe előítéleteikkel\" – részletezte a szervező alelnök.
Mák Arany lapunknak elmondta, idén tovább terjeszkedik a Könyvturi, a kolozsvári és a szilágysomlyói helyszínen kívül Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is szerveznek egy-egy eseményt. Folytatódik a Legszebb Erdélyi Magyar Dal (LEMD) pályázat is, amely ettől az évtől a magyarországi Öröm a zene tehetségkutató és -gondozó program egyik erdélyi elődöntője lesz. Hagyományosnak számít a Kultivál – Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál is, amelynek idén Dunaszerdahely ad otthont. Az idei fesztivál görbe tükröt kíván mutatni a mai fiatalokról, a téma köré épül a fesztivál minden programja a fotókiállítástól a képzőművészeti alkotásokig és a színházi előadásig.
Ezúttal először kerül sor egy filmeseket megmozgató programra, a Kulturális Ifjúsági Filmnapokra. A kétnaposra tervezett rendezvényen fiatal alkotók rövidfilmjeit tekintheti meg a közönség június 23–24. között Kolozsváron, a monostori Dacia moziban. Az EMKISZ a VIII. Kolozsvári Magyar Napokra is készül, az EMKE-sátorban folytatott programok (kvízek, beszélgetések) mellett az egész hetet lefedő mini-képzéssorozat is tervben van. A képzés a 18–30. közötti korosztályt célozza meg, és olyan információkat, készségeket tervez bemutatni, amelyek szükségesek a felnőtt élet elkezdéséhez, de amelyekről nem beszélnek sokat a hagyományos oktatásban. A középiskolásokat is megszólítja majd a szervezet a digitális világ veszélyeit bemutató projekttel, amelyet a magyarországi Kreatív Mozaik Alapítvánnyal közösen szerveznek meg.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.